A görögországi Kréta szigetén lévő Ano Vouves nevű aprócska falu egy különleges fáról nevezetes. A Vouves olajfa életkorát viták övezik, a tudósok becslései szerint 2000 és 4000 év közötti, egyes helyi hatóságok szerint még ennél is öregebb, mintegy 5000 éves már. Abban azonban a legtöbb szakértő egyetért, hogy ez az egyik legrégebbi olyan olajfa a világon, amely még mindig olajbogyót terem. Nem véletlen, hogy évente mintegy 20 000 ember zarándokol el arra a domboldalra Krétán, ahol ez az olajfa áll – írja az EcoNews.

A Vouves-i olajfa az Olea europaea faj egyik példánya, vagyis ugyanahhoz a fajhoz tartozik, amelynek termése a szupermarketek polcain is megtalálható. Törzse vastag, csavart és tele van üregekkel, de lombja zöld marad, szinte minden évben virágzik és szerény, de rendszeres termést hoz.
A 12 méter magas fa 1997 óta hivatalos védelem alatt áll, ekkor természeti örökségnek nyilvánították. A helyi tisztviselők szerint a környéken legalább tíz másik ősi olajfa is „műemléknek” minősül, de a Vouves-i fa a liget sztárja.
A Vouves-i olajfa gyűrűit nem lehet megszámolni
Normálisan egy fa kora a gyűrűk megszámolásával kideríthető, ez azonban itt nem lehetséges, mivel a törzs belseje már régen elrothadt, a gyűrűkkel együtt. A kutatók a törzs mérete és a közeli régészeti leletek alapján állítják, hogy a fa legalább 2000, de valószínűleg közel 4000 éves.
2021-ben Aureliano Bombarely növénygenetikus és csapata az Elgo Dimitra görög mezőgazdasági szervezettel és a Ciprusi Intézet munkatársaival együttműködve mintákat vettek a fa aljáról és tetejéről, és DNS-szekvenálás nyomán kimutatták, hogy
a matuzsálem valójában egy oltvány: az alján egy vad olajfa törzse található, amelyen felül egy Mastoidis vagy Tsounati nevű termesztett fajta nő.
Az oltás azt jelenti, hogy a gazdák egy termékeny olajfa ágát egy kemény, idősebb törzshez illesztették, hogy a legjobb tulajdonságokat ötvözzék.
A tanulmány szerint a Vouves-i fa élő tanúja annak a pillanatnak, amikor a Földközi-tenger térségében az emberek a vadolajbogyót megbízható termő növénnyé alakították, így hasznos referencia más kutatásokhoz arról, hogyan és hol háziasították az olajbogyót.
A fa ágait használták az athéni 2004-es olimpiai játékok maratoni győztesének koszorújához, majd 2008-ban Pekingben is.
Kréta az egyik legsűrűbben beültetett olajbogyó-terület a világon, egyes becslések szerint az olajfaligetek a sziget területének körülbelül egynegyedét fedik le. Görögország az egy főre jutó olívaolaj-fogyasztás terén világelső, Spanyolországot és Olaszországot is messze megelőzve.

