Ezek a világ legbarátságosabb városai 2025-ben: szomszédos főváros a második
A Readers’ Choice Awards ismét megválasztotta a világ legbarátságosabb városait, amelyeket ezúttal is az utazók szavazatai alapján rangsoroltak, írja a Condé Nast Traveller. A kezdeményezés célja, hogy kiemelje azokat a városi közösségeket, ahol az utazók valóban otthon érezhetik magukat – függetlenül a közös a nyelv vagy kultúra hiányától. A lista több ezer város közül választotta ki a legjobb tízet: nézzük, melyek ezek!
Szomszédos főváros a második helyen, Dél-Amerika az elsőn
A lista tizedik helyén Kiotó végzett, amely a tradicionális Japán esszenciáját testesíti meg történelmi templomaival és hagyományos ryokan szállásaival, miközben a helyiek is kedvesen viszonyulnak az utazókhoz. A nyolcadik helyen holtversenyben Edinburgh és Lisszabon szerepel: a skót főváros a közvetlen, vidám helyiek és a remek hangulatú kulturális élet miatt került fel a listára, míg a portugál fővárosban a családias vendégszeretet, a festői utcák és a fado zene érzelmes világa ragadta magával az utazókat.

Sydney a hetedik helyet szerezte meg: az ausztrál város továbbra is híres laza légköréről és tengerparti hangulatáról, míg Melbourne a hatodik helyen végzett, művészi külseje, európai jellegű utcái, élénk kávékultúrája és kiváló életminősége miatt. Az ötödik helyen holtverseny alakult ki: Firenze a reneszánsz örökségével és romantikus atmoszférájával, Szingapúr pedig modern, tiszta és rendkívül biztonságos környezetével nyűgözte le az utazókat.
A bronzérmet idén Fokváros kapta, amely lenyűgöző természeti környezetével, sokszínű kultúrájával és a helyiek rugalmasságával vívta ki a szimpátiát. A második helyen Bécs áll, amelyet elegáns építészete, történelmi hangulata és meglepően kedves lakói tették kiemelkedővé – még akkor is, ha a helyi turisztikai hivatal szerint a bécsiek állítólag kifejezetten morcosak.
2025 legbarátságosabb városa Quito lett.
Ecuador fővárosa az Andok vulkánjai között fekszik, és különleges, időbe fagyott hangulatával, gyönyörű történelmi központjával és a spanyol–inka kulturális örökség ötvöződésével nyerte el az első helyet. Quito nemcsak Dél-Amerika legrégebbi fővárosa, hanem az egyetlen dél-amerikai város is a listán, így teljesen megérdemelten kapta meg a világ legbarátságosabb városának 2025-ös címét.

