Vágányzár a győri fővonalon: erre készüljön, aki vonatozna

Jelentősen módosul a vonatok közlekedési rendje a győri vonalon, hétfőtől egyes esetekben pótlóbuszra is át kell szállni.

A Biatorbágy és Szárliget közötti vasúti pálya felújítása miatt hétfőtől jelentősen módosul a vonatok közlekedési rendje a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vonalon.

A három hónaposra tervezett vágányzár október 26-ig tartó első ütemében is már

hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk az utasoknak.

Az S10-es, S12-es és InterCity vonatok esetében a menetrendi kereső jelzi a pótlóbuszra való átszállás, illetve a vonatra való visszaszállás állomását is, továbbá a buszokra kattintva megtudható, hogy melyik köztes állomásokon, megállóhelyeken állnak meg.

A MÁV Start Zrt. elektromotor-meghajtású Stadler FLIRT típusú vonataiból vár két szerelvény a menetrend szerinti indulásra a főváros Keleti pályaudvarának csarnoképületében.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A keresésnél az utasoknak a kiindulási és érkezési állomások beállításán kívül arra is figyelni kell, hogy az utazás napját – szeptember 18. és október 26. közötti dátum – is pontosan meg kell adni ahhoz, hogy a módosított menetrend alapján megfelelő vonatokat, pótlóbuszokat és átszállási helyeket jelezzen az ELVIRA vagy a MÁV app. Ha az utas az utazás tervezett indulási vagy érkezési idejét is megadja, akkor szűkebb ajánlati listából könnyebben tud választani – hívta fel a figyelmet a MÁV.

Hétfőtől helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők a győri fővonalon közlekedő InterCity-k a teljes útvonalukon, a nemzetközi vonatok pedig a Keleti pályaudvar és Tatabánya között. A M4-es metrón elfogadják a győri vonalra érvényes vasúti jegyeket és bérleteket.

Karbantartás miatt pótlóbuszok egy másik vonalon is

Pályakarbantartás miatt a Miskolc-Hidasnémeti vonalon szeptember 18-tól 27-ig a teljes útvonalon, valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.

 A Miskolc-Tiszai pályaudvar-Kassa között közlekedő Hernád InterCity vonatok helyett Miskolc-Tiszai-Forró-Encs-Hidasnémeti-Kassa (Kosice Zeleznicná stanica) megállási helyekkel nemzetközi pótlóbusz viszi az utasokat.