Ez Európa legkevésbé ismert fővárosa - és egyben a legkisebb is: képeken a település
Liechtenstein egyike a világ kevés repülőtér nélküli országának, ráadásul mindössze egyetlen vasútvonala van, amely Ausztriát és Svájcot köti össze. Emiatt ez a miniállam nem rendelkezik olyan vonzerővel, mint például Andorra, Málta vagy a Vatikán. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy fővárosa, Vaduz sok utazó számára máig fehér folt Európa térképén. Nézzük, hogy fest!
Távol a fő útvonalaktól
Vaduz története szorosan összefonódik a Liechtenstein-család történetével: a települést 1712-ben vásárolta meg I. Lichtenstein Károly herceg, a Habsburg-házhoz kötődő nemesi család egyik tagja. Maga az ország is erről a családnévről kapta a nevét. Érdekesség, hogy több mint egy évszázad telt el, mire a család egyik tagja egyáltalán ellátogatott a területre. Az első ténylegesen itt élő uralkodó II. Ferenc József volt, aki 1938-ban költözött Vaduzba.
A hercegi család ma is a város fölé magasodó kastélyban él.
Vaduznak nincs saját repülőtere, és vasútállomása sincs a klasszikus értelemben vett városközponti érkezéssel. Svájc felől a legnépszerűbb útvonal, hogy az utazó Zürichből vonattal elmegy Sargans állomásig, majd onnan busszal folytatja az utat Vaduzba.
Ausztria irányából Feldkirch a legközelebbi fontos vasútállomás, ahonnan szintén busszal lehet eljutni a liechtensteini fővárosba. Érkezés után azonban már gyalogosan is könnyen bejárhatók a főbb látnivalók.
Látnivalók Vaduzban
Vaduz főutcája, a Städtle gyalogosövezetként működik, és itt sűrűsödik össze a főváros bürokráciája és turisztikai élete. Itt található több közigazgatási épület, éttermek, szuvenírboltok, luxusüzletek, valamint a turisztikai iroda is. A Städtle egyik legfeltűnőbb sajátossága azonban az itt található szabadtéri szobrok sokasága. A főutca inkább szabadtéri galériának hat, mint hagyományos városközpontnak.
Vaduz legismertebb jelképe a város fölött álló kastély, amely a hercegi család hivatalos rezidenciája. A Städtlétől enyhén emelkedő sétaút vezet fel hozzá, az út során információs táblák mutatják be Liechtenstein történelmét, gazdaságát és kultúráját. A látogatók számára fontos tudnivaló, hogy a kastély általában nem látogatható, hiszen ma is a hercegi család otthona. A nyilvánosság előtt csak augusztus 15-én, Liechtenstein nemzeti ünnepén nyílik meg, amikor a kertekben bort és sört kínálnak. A környékéről viszont bármikor gyönyörű kilátás nyílik Vaduzra és a háttérben magasodó havas hegycsúcsokra.
Hatezer lakosra öt múzeum
Vaduz kis mérete ellenére meglepően gazdag múzeumi kínálattal rendelkezik:
a városnak mindössze körülbelül 6000 lakosa van, mégis öt múzeum működik itt.
A Liechtensteini Nemzeti Múzeum mintegy negyven termen keresztül mutatja be a hercegség történetét. Több mint 3000 tárgy segítségével vezet végig az őskortól napjainkig, külön hangsúlyt helyezve a régészetre, a falusi életre, az iparosodásra és a nemzeti identitásra.
A Kortárs Művészeti Múzeum a klasszikus modernizmustól a jelenkori irányzatokig kínál válogatást. Gyűjteménye főként európai és észak-amerikai művészetre épül, többek között Gustave Courbet, Paul Klee, Marcel Duchamp és Joseph Beuys munkáival.
A Kincstárban a hercegi család több évszázados gyűjtői és mecénási tevékenységének tárgyai láthatók: Fabergé-tojások, ceremoniális fegyverek, diplomáciai ajándékok, valamint egy holdkőzet is, amelyet Richard Nixon ajándékozott a családnak.
A Postamúzeum a bélyeggyűjtők számára lehet különösen izgalmas: itt található az összes Liechtensteinben kiadott bélyeg 1912 óta. A kiállítás nemcsak a bélyegeket mutatja be, hanem a postai szolgáltatások történetét és az Ausztriával, illetve Svájccal való kapcsolatot is.
A Hilti Művészeti Alapítvány modern és kortárs magángyűjteménye Renoir, Picasso, Kandinsky, Klee és Duchamp műveit is őrzi. Állandó kiállítását időszaki tárlatok egészítik ki.
Megéri Vaduzba utazni?
Vaduz nem az a főváros, amely hangos látnivalókkal vagy nyüzsgő nagyvárosi élményekkel hívogat. Éppen az ellenkezője adja a vonzerejét:
kicsi, rendezett, könnyen bejárható, mégis különleges történelmi háttérrel és meglepően gazdag kulturális kínálattal rendelkezik.
Aki Svájc vagy Ausztria felől jár a térségben, annak Vaduz ideális egynapos kitérő lehet. Aki pedig szeret múzeumokat látogatni, borászatokat felfedezni, és érdeklik Európa kevésbé ismert államai, annak akár két-három napot is megérhet eltölteni Liechtenstein apró fővárosában.


