Elájult az amerikai kisgép pilótája, az utasa landolt helyette

Startlap Utazás
Óriási lélekjelenlétre vallott egy repülőt lehozni 2700 méteres magasságból úgy, hogy azelőtt soha nem vezetett gépet Darren Harrison.

A repülési adatokból az derült ki, hogy 2700 méteres magasságban voltak, és  eredetileg a Bahamákról jöttek Floridába, hogy Boca Ratonnál leszálljanak, amikor is a pilóta elvesztette az eszméletét – írja a 444.hu.

Az utasa, Darren Harrison nem esett kétségbe, rádión azonnal a légiforgalmi irányítóhoz fordult, akivel közölte, hogy nem tudja merre járnak pontosan, és irányítani sem tudja a repülőt. 

Fotó: Getty Images

Hatalmas mázlija volt, mert Robert Morgan személyében pont egy olyan szakember állt szolgálatban aznap, aki jártas volt a pilótaképzésben, és az ő segítségével elvezette és sikeresen le is tette a Cessna 208-ast a Palm Beach Nemzetközi Repülőtéren.

A hihetetlen repülőkaland után a szerencsés utas és a légiforgalmi irányító jókedvűen összeölelkezett a kifutón, lőttek is egy közös képet, aztán mindenki ment, amerre látott. 

A sztori azért is elképesztő, mert a történet rendkívül hasonlít Brian Lecomber Egyetlen esély című művére, azzal a különbséggel, hogy ott a főhős egy fiatal nő, akinek a barátja lesz rosszul pilótaként. Viszont a könyvben is egy pilótaképzésben jártas férfi segít a bajba jutott utason, aki végül sikeresen landol a kisgéppel.