Budapesten Európa legnagyobb tűzijátékát rendezik augusztus 20-án, de országszerte több településen is lesz fényjáték az államalapítás ünnepén.
Tűzijátékok a Balaton körül
Aki a Balaton déli partján nyaral, annak augusztus 20-án, vasárnap 21 órától érdemes kémlelni az eget, hiszen ekkor lövik fel a rakétákat Balatonföldváron a kikötőben és Balatonlellén a Móló sétányon.
Aki ezekről lemaradt, még megnézheti a 22 órakor kezdődő balatonszemesi tűzijátékot is, amit a focipályáról lőnek a magasba. De elmehet Fonyódra is, ahol szintén különleges megvilágításba kerül a vízpart a petárdáknak köszönhetően. A két időpont között, 21:30-kor kezdődik a balatonberényi tűzijáték.
Az északi part sem marad augusztus 20-i tűzijáték nélkül. Elsőként Keszthelyen, 21 órától kezdik robbantani a rakétákat, amit érdemes lehet akár a Helikon park parti sétányáról, vagy akár a Festetics-kastély parkjából nézni.

Csopakon és Zánkáról 21.30-tól lőnek fel tűzijátékot, majd 22 órától Alsóörsön és Balatonfüreden zárják a Szent István-napi ünnepségeket a pirotechnikai műsorral.
Mivel augusztus 20-a idén vasárnapra esik, ezért Balatonbogláron a Platán strandon már szombaton megtartják az ünnepi tűzijátékot a 46. Boglári Szüreti Fesztivál keretében. A szervezők ígérete szerint óriás tűzijátékra számíthatnak az érdeklődők. Balatonfűzfőn pedig ugyanezen a napon látványos víz- és fényjáték várja a közönséget. Mindkét esemény 22 órakor fog kezdődni.
A tűzijátékokat érdemes minden esetben a partról megnézni, hiszen gyönyörű látványt nyújt, ahogy a felrobbanó petárdák fénye visszatükröződik a vízen. Ha pedig valakinek lehetősége adódik, üljön fel egy hajóra és nézze végig onnan az ünnepi látványosságot.
Eger
A Bükk déli oldalán fekvő Egerben három napon keresztül zajlanak a Szent István-napi ünnepségek, melynek keretében a város fő terén, a Dobó István téren színpadra áll a Polyák Rita Band, majd vasárnap a Szimfonik Lájk. A 20 órakor kezdődő koncert és a rendezvénysorozat lezárásaként tűzijátékot lőnek fel a városban.
A programok látogatása ingyenes lesz. Az égi játékot akár a főtérről, vagy egy kicsit magasabb pontról, a vár oldalából is megnézhetjük. Ha pedig több napot is eltöltesz itt, érdemes ellátogatni a Szépasszony-völgyébe, ahol megkóstolhatod a helyi borkülönlegességeket, valamint a belváros számos éttermében élvezheted Eger folyamatosan megújuló gasztronómiai kínálatát.

Kaposvár
A somogy megyei településen délután kezdődnek a programok a Városligetben. Itt főként családi és sporteseményeket rendeznek.
Este nyolc órától Nagy Szilárd és Ragány Misa nagyzenekaros ünnepi koncertjét hallgathatják. Ezt követően este 10 órakor kezdődik az elmaradhatatlan tűzijáték.
Ózd
A városban idén is megtartják a hagyománnyá vált, Ifjúsági parkban lévő Hétvölgy fesztivált. A négy napos eseményen fellép többek között a TNT, a Tankcsapda, vagy épp Delhusa Gjon. Vasárnap a Highland Bastards koncertje után lövik a levegőbe az ünnepi tűzijátékot. A belépés ingyenes mind a négy nap.
Szeged
Idén is megszervezik Szegeden az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó háromnapos eseményt. A programok már augusztus 18-án, pénteken elindulnak a Széchenyi téren, aznap a Balkan Fanatik, 19-én a The Carbonfools, 20-án pedig Hevesi Tamás lép színpadra a zenekarával.
A zenés műsorok mellett borászatok, kisüzemi sörfőzdék, vendéglátósok és kézművesek is várják a kilátogatókat.
Hevesi Tamás koncertje után érdemes az ideiglenesen lezárt rakpartra sietni, ahonnan mintegy
negyedórás ünnepi tűzijátékban gyönyörködhetnek majd a látogatók 21 órától.
Szombathely
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a SzentKirály Napokat Szombathelyen. A háromnapos rendezvénysorozat keretében, melyet a Szedreskertben tartanak, már délelőtt 10 órától egészen késő estig várja a mulatni vágyókat.
Az augusztus 20-i ünnepnapon számos együttes lép színpadra. Viszonylag későn, a Köszi Zíben koncertet követően 23 órától veszi kezdetét a tűzijáték. A belépés itt is ingyenes, így érdemes lesz a helyszínről megnézni a petárdák robbanását.