Belföld 2020. június 20.

Teljesen körbebiciklizhető a Tisza-tó

Startlap Utazás Belföld 2020. június 20.
Ezt Palkovics László közölte szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.

Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Négy híd is megépült a bicikliúthoz

Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól – mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült.

A Tisza-tó részlete a Heves megyei Poroszló közelében. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Jelezte: ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

Két nemzetközi kerékpáros-út találkozik a Tisza-tónál

A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert – közölte.

Rámutatott: a Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek.

A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.

Úgy néz ki, támogatást kaphatnak az elektromos rásegítésű kerékpárok

Jelezte: az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

Egy bicikliző egy elektromos kerékpár mellett (Fotó: Getty Images).

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen arról beszélt: “Magyarország jelenleg leglátványosabb kerékpáros infrastruktúrájának” átadó ünnepsége egyben az idei aktív turisztikai szezon megnyitója és a nyaralóhajózási program elindítása is.

Akár 100 ezren is bringázhatnak

Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket – hangsúlyozta.

A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt – fűzte hozzá megjegyezve, hogy a régió fellendítését elősegítve kilátótornyok újraépítését és a vízi turizmus fellendítését is támogatja a kormány.

 

(MTI)

Keresés az oldalon