82 percre vörösbe borul az ég felettünk: kísérteties holdfogyatkozást láthatsz - mutatjuk, mikor kezdődik a jelenség
Frissítés! A jelenlegi előrejelzések szerint az ország középső részén lehet majd legjobban látni a holdfogyatkozást.
A holdfogyatkozás során a Hold a Föld árnyékába burkolódzik, és “kísértetiesen vöröses” vagy barnás színben emelkedik majd fel a keleti égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.
A naplemente után felkelő Hold már részleges fogyatkozásban lesz.
A teljes holdfogyatkozás vasárnap Budapesten 19:31-kor kezdődik, 20:12-kor éri el a maximumát és 20:53-ig tart majd
– írták a közleményben.
Hozzátették: az ország keleti részén néhány perccel korábban, nyugaton kissé később lesz megfigyelhető a jelenség szeptember 7-én.
Mit jelent a teljes holdfogyatkozás?
A holdfogyatkozás akkor történik, amikor a Hold áthalad a Föld árnyékkúpján, így a Föld kitakarja a Holdat megvilágító napfényt. Ez azonban nem minden teliholdkor következik be, ugyanis a Hold pályája kissé megdől a Föld keringési síkjához képest. Teljes fogyatkozáskor a Hold teljesen belemerül a Föld árnyékkúpjába, így erősen elsötétül, de nem tűnik el teljesen, inkább titokzatos vöröses-barnás színben pompázik.
A vöröses színt a Föld légkörében szóródó fény okozza, ugyanaz a jelenség, amely a naplementét is vörösre színezi
– magyarázták.

Ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong vasárnap. A teljes holdfogyatkozás 20:53-ig tart, így összesen 82 percig tartózkodik a Hold a Föld teljes árnyékában.
Mivel a Föld légkörében szóródó fény ilyenkor már erősödik, a teljes fázis végéhez közeledve szabad szemmel is jól látható lesz a Hold. A Holdnak ezután még 1 órára és 4 percre lesz szüksége, hogy látványosan levonuljon róla a földárnyék, a részleges holdfogyatkozás így 21:57-ig tart. Ezután már csak a félárnyék figyelhető meg a fényesen vakító teliholdon az éles szeműek számára – írták.
A fogyatkozás megfigyeléséhez tiszta, kitakarásmentes keleti látóhatárra van szükség. A teljes fázis, ha fényes lesz, szabad szemmel is jól látszik majd. A tájékoztatás szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban külön programmal is készülnek a ritka jelenség megfigyelésre.

