Világ 2020. április 20.

Steiner Kristóf: Így lelhetsz te is olcsó otthonra külföldön

Steiner Kristóf Világ 2020. április 20.
Középkori olasz városkák, néptelen görög falvak, üresen álló tengerparti komplexumok Bulgáriában – csupán néhány hely, ahol már egy ózdi panellakás áráért új életet kezdhet, akinek elege lett: a nagyvárosban a puszta létfenntartás költségei is megfizethetetlenek, vagy egyszerűen csak kiszállna a mókuskerékből, és csendre, nyugalomra, békére vágyik.
vendégszerző
Steiner Kristóf

Steiner Kristóf

Steiner Kristóf író, újságíró, vegán gasztroguru, és hivatásos utazó. Utazási élményeit az Instagramon kristofsteiner néven is megosztja, valamint itt, a Startlap Utazáson is.
Cikkei

A koronavírus-járvány elhozta a pillanatot, amit az ingatlanguruk évek óta jósolgattak, ám senki sem hitt nekik: a nagyvárosok konformizmust kínáló ingatlanjainak tarifái stagnálnak, míg a rurális közegek otthonainak árai rohamosan emelkednek.

Az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő kutatása szerint a mostanihoz hasonló visszaesés 2013 óta nem volt tapasztalható a budapesti árakat tekintve, míg a Business Insider cikke szerint világszerte megnőtt a kereslet azokra az otthonokra, ahol a lakóknak nem kell attól tartaniuk: túl sok ember tömörül össze a városközpontban, élelmiszerboltokban, hivatalokban.

Miután a YouTube-on bemutatott karantén-barát főzőműsorom új szezonjában körbevezettük a nézőinket a csöppnyi otthonunkban, melyre egy tengerparti faluban leltünk rá közel másfél évvel ezelőtt, a szokásosnál is több üzenetet kaptam: segítsek, hogyan lelhet bárki mediterrán nyugalomra a vidéki Görögország ölelésében, úgy határoztunk a Startlap szerkesztőségével, olyan utazási cikkel állunk elő, amelyet követve nincs szükség a későbbiekben retúr jegyre.

A drága ingatlanokba fektetett pénzt jelentős része az ügynökök zsebében landol

Amikor három évvel ezelőtt elhatároztam, kevéske megspórolt pénzemet nem szeretném abba „fektetni”, hogy egyetlen év során elköltsem lakbérre, elkezdtem nézelődni: vajon mit lehetne vásárolni 20 000 euró alatt? Legfeljebb hatmillió forintom volt, és mivel 2009-ben már egyszer sikerrel megjátszottam, hogy zéró befektetési, vagy ingatlanokat illető tapasztalattal találtam egy négymillió forint alatti kis lakást Budapesten, amely mára a sokszorosát éri a vételárnak, eldöntöttem: ismét kipróbálom magam real estate bébicápaként. Hamar felfedeztem, hogy a hagyományos ingatlan-oldalakon esélyem sincs – az ügynökségek, ügynökök platformjait böngészve életem végéig gyűjtögethettem volna egy tengerre néző ingatlanra, 100 000 euró alatt szinte semmit sem leltem, majd rákattantam a gyűjtőoldalakra, mint a RightMoveOverseas és az APlaceInTheSun, itt pedig felfedeztem:

húszmillió forintért már egész kúriákat vásárolhat, aki szívesen élne egy csendes olaszországi kisvárosban.

20 millió alatt a világ körül

Amikor pedig egyszer az esélytelenek nyugalmával írtam be a gugliba, hogy „property under 30K”, ráleltem máig kedvenc honlapomra, a PropertyUnder50K-re, ahol egészen 20 000 euró alatti ingatlan gyűjtéseket listázhat a böngésző, és ami a legjobb, hogy van térképes keresés, azaz a világ tengerpartjai mentén haladva bárki rálelhet álmai beach house-ára, a hegységekben kalandozva felfedezheti a farmerekre váró tanyavilágot, és az is kiderül, melyek a legolcsóbb városok, ahol ingatlanhoz juthatunk.

Hamar felfedeztem, hogy ha valóban 20K alatt keresgélek, a lehetőségeim korlátozottak, de nem lehetetlenek:

Bulgáriában Várna-közeli kertes házat, vagy tengerpart-kapcsolatos, medencére néző stúdiólakást vásárolhatnék, Egyiptomban – többnyire Hurghadában és környékén – 7-10 évvel ezelőtt épült apartmanházakba költözhetnék be.

Észak-Cipruson úgynevezett „csere tulajdoni lappal” rendelkező (azaz a török invázió után papíron görög-ciprusi földterületre cserélt, a valóságban lekövethetetlen sorsú) stúdiólakást, Portugáliában a spanyol határ közelében tanyasi kis kunyhót szerezhetnék, Olaszországban pedig középkori, elnéptelenedett kisvárosokban találhatnék otthonra.

Kitikkadt medencék, földregés-sújtotta sikátorok, kétes tulajdonlapok

Azt is felfedeztem, hogy szinte minden esetben van valami szupertitkos kis meglepetés – legyen szó gyakori földrengésekről, totálisan kiürült szellem-üdülőfaluról, ahol már a medencét sem töltötték fel évtizedek óta, vagy épp problémás jogviszonyokról. Ezeket sosem könnyű kitalálni, így a módszerem minden esetben az volt, hogy ha megtetszett egy hirdetés, rákerestem a helyszínre Instagramon, találtam valakit, aki a közelmúltban ott járt, és kedvesen ráírtam, megkérdezve, mi volt a benyomásra a helyről. Ezek után nincs más feladata az embernek, mint hogy mérlegeljen – mekkora problémát jelent neki, ha egy tektonikus törésvonalak kellős közepén, egy alvó vulkán szomszédságában, vagy egy folyó árterében lel otthonra, vagy épp esélyes: élete végéig lakhat ugyan álmai ingatlanjában, ám simán van rá esély, hogy soha életében nem kap tulajdoni lapot. Rengeteg ilyen van – személyesen ismerek olyanokat, akik olyan olcsón vásároltak ingatlant, hogy cseppet sem érdekli őket, ha három totál mást állító tulajdoni lap létezik, hiszen a pereskedés drágább volna, mint maga a lakás.

Legrosszabb esetben tíz éven át ingyen nyaraltunk

Bármily felelőtlenségnek hangzik mindez olyanoknak, akik generációkra előre terveznek, sokan vagyunk, akik úgy hisszük: esélytelen megtippelni, mit hoz az élet, milyen irányba halad a társadalmunk, és hogyan alakul a gazdaság, és mivel bárhol beüthet a mennykő, bármikor elértéktelenedhet a pénz, azt pedig sosem tudhatjuk, hogy a leszármazottjaink akarnak –e egyáltalán úgy, és ott élni, ahogyan mi, vagy hogy amikor nekik volna szükségük pénzre, ingósággá lehet –e tenni a házat, lakást, telket, ahol gyökeret eresztettünk, legjobb ha a mára, esetleg a következő évtizedre koncentrálunk.

Nekünk tök egyszerű volt átlátni: még ha kiderül, hogy totál át lettünk verve, és tíz év múlva le kell lépnünk a saját ingatlanunkból, akkor is legfeljebb annyit költöttünk rá, amennyit évi kétszer két hét nyaraláson egy szállodai szobára. És ha már ezen a vonalon spekuláltunk, megkérdeztük magunktól: mi volna, ha olyan helyre költöznénk, ahol egész évben úgy érezhetjük magunkat, mintha nyaralnánk?

rhdr

Hazatérés „Petropuleikába”

És mint Görögország hatalmas rajongói, hamar ráleltünk a peloponnészoszi félsziget ritkán lakott, legkevésbé sem turistás csücskére. Az ezt körülvevő Agistri, Aegina, valamint Poros szigetek olyan közkedvelt nyaralóhelyek vonzáskörzetében fekszenek, mint Hydra, Tolo, vagy épp Nafplio, ám mivel mindenki ezeket a populáris partokat választja, az előbb említettek ingatlanárai összehasonlíthatatlanul olcsóbbak, mint az utóbbiaké.

Errefelé kalandozva, Aegina kikötőjében lábat lógatva mentem fel a Facebook Marketplace-re, ahol rádiusz-szerűen keresgélve könnyedén találhatóak ingatlanhirdetések, egyenesen a tulajdonosoktól. Így akadt meg a szemünk Methana vulkanikus félszigetén, azon belül is Agios Georgios falucskán, ahol egy helyi bácsi, Yianis Petropoulos (hogy lehet valakinek ennyire görög neve?!) húsz éve épít házakat, és ahová megérkezve, evidenssé vált: nem kell tovább keresgélnünk.

Rejtett költségek, szembetűnő nyereség

Egy görög jogász Facebook-csoportban – véletlenül sem ingatlanoson keresztül, és nem angol nyelven, turistáknak szolgáltatást kínáló honlapon – kerestem egy angolul folyékonyan beszélő helyi ügyvédet, aki elmagyarázta az ingatlanvásárlás lépéseit, és számszerűsítette, mennyi extra költségre számíthatok, legyen szó az ő tiszteletdíjáról, a görög adószám kiváltásáról, a későbbi adókról, vagy épp az áram és vízóra nevemre íratásáról. Hamarosan pedig közjegyző előtt aláírtuk a meghatalmazását, hogy minden fenti ügyben eljárhat a nevemben, három hónappal később pedig készen álltunk a költözésre. Ennek több, mint egy éve – az ingatlanárak pedig máris átlagosan 6%-al emelkedtek, ám a mi falunkban – hála a hirtelen vérfrissítésnek – közvetlen mellettünk lévő lakás nem sokkal a megérkezésünk után már néhány száz euróval, két hónappal ezelőtt pedig a hatlakásos házacska utolsó eladó – a miénkkel megegyező méretű – ingatlanja már 10.000 euróval drágábban kelt el, mint amennyiért mi vásároltunk.

Távol a zajszennyezéstől, ám közel a remeteléthez

És bár a mi otthonunk mindössze 22 négyzetméter – nekünk tökéletesen elegendő -, a közvetlen mellettünk frissen épülő házban negyvenöt négyzetméteres, örök panorámás, tengerre és a szemközti olívaligetre néző ingatlanok árai a 19. kerületben ugyanekkora panellakás árával, egy húsz négyzetméteres józsefvárosi ingatlan árával egyeznek meg, esetleg Borsodban, egy közművek nélküli telket vásárolhat még az összegből, aki nem bánja, hogy a terület beépíthetősége nincs megoldva. Miért nem költözik hát mindenki a görög tengerpartra? A válasz nagyon egyszerű – a földrengésveszély és a vulkán közelsége mellett nem mindenkinek pálya, hogy a legközelebbi kisváros tíz kilométerré fekszik, a faluban nem hogy iskola, orvos, bank, vagy posta, de még egy élelmiszer bolt sincsen, és a legnagyobb nyári kánikulában is legfeljebb ötvenen vannak a faluban.

Ez nem egy epizód a Váratlan utazásból, ez még mindig az élet

Ahogyan az sem, hogy ez nem egy partiparadicsom, és nem az új Szilícium-völgy – az épületeket nem daruk, hanem kétkezi munkások húzzák fel, amolyan görögös tempóban, az emberek nyugodt és csendes életet élnek, és amint begördül egy ismeretlen kocsi a tengerpart melletti úton, máris minden szem az ablakokra tapad.

Aki pedig nem tartja tiszteletben a falucska csendjét, könnyen azon kaphatja magát, hogy kihívja maga ellen a sorsot, és néhány falubéli„vendégszeretetét” – egy csak félig-meddig legális erkély beépítés, vagy egy egy tíz centivel a telekhatáron átfogó kertkapu könnyedén futhat ki feljelentgetések sorozatába. Ám aki alázattal és tisztelettel érkezik, és elfogadja, hogy ez nem Amerika, de még csak nem is Magyarország, hamar egy lehet a helyiek közül.

Egy ingatlan értéke változhat – de a közösségi lét felbecsülhetetlen

Ami minket illet, lássuk be – korántsem vagyunk átlagos görög falusiak, még sincs egyetlen lélek sem, akivel összerúgtuk volna a port – szeretjük és támogatjuk egymást, bevásárolunk egymásnak, ha kell, gondoskodunk egymás háziállatairól, és nem is engednénk, hogy „nem ide való” emberek pökhendiséggel, és sznobizmussal mérgezzék a kicsiny falunkat, ahogyan a polgármester sem, hogy otromba új építésű komplexumokat húzzon fel bárki. Saját fűszernövényeinkkel főzünk, a szomszédos citromligetből hordjuk haza a termést, veteményeskertünk pedig meseszépen zöldül, és a napi átlag szükségleteinkre nem költünk többet 20 Eurónál, ketten, négy macskával, és egy 20 éves Seat Ibizával.

Úgy fest, a befektetést illetően is jó döntést hoztunk – ám életszínvonal szempontból mindenképpen, hiszen összehasonlíthatatlanul boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk, mint egy évvel ezelőtt, a nagyváros őrült pörgésében.

Keresés az oldalon