A fapados légitársaságok térnyerésével egyidőben jelent meg az egyik legvitatottabb kérdés a légi közlekedésben: vajon mi számít „szükséges” poggyásznak, amelyért nem kérhető külön díj?
Az ügy akkor kezdődött, amikor fogyasztóvédelmi szervezetek – élükön a belga Test Achats-szal – megtámadták a Ryanair üzleti modelljét – írja a Pénzcentrum.
Azzal érveltek, hogy a légitársaság méltatlanul szűkre szabja az ingyenes keretet, és a felső csomagtartókba szánt táskákért felszámított extra díj valójában egy rejtett költség, amelynek az alapár részét kellene képeznie.
A fogyasztóvédelem érvei és a biztonság
A pereskedés során a központi kérdés az volt, hogy a Ryanair által engedélyezett, ülés alatt elhelyezhető kisméretű táska valóban elegendő-e egy utas alapvető szükségleteinek kielégítésére.

A fogyasztóvédők szerint a nagyobb kézipoggyász is alapvető utasjog, míg a légitársaság a biztonsági előírásokra, a gyorsabb beszállásra és az alacsony jegyárak fenntarthatóságára hivatkozott.
A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor az ügy a Brüsszeli Vállalkozási Bíróság elé került, ahol a tét már nemcsak egy-egy táska, hanem a teljes fapados modell jogszerűsége volt.
Megszületett a végső döntés
A bíróság végül alaposan megvizsgálta a szabályzatot és az európai joggyakorlatot, az ítélet pedig egyértelmű állást foglalt.
A testület rögzítette, hogy az ülés alatt elhelyezhető ingyenes csomag mérete és súlya ésszerű, így alkalmas a személyes tárgyak szállítására és megfelel a biztonsági szabályoknak is.
Ezzel a döntéssel a bíróság határozottan elvetette a fogyasztóvédelmi érvelést, kimondva: a légitársaságok nem kötelezhetők arra, hogy a felső tárolókba szánt, nagyobb táskákat is ingyenesen szállítsák.
A határozat megerősítette, hogy a Ryanair gyakorlata teljes mértékben összhangban van az uniós joggal és a korábbi iránymutató ítéletekkel.
Egységes európai gyakorlat
A mostani ítélettel Belgium is csatlakozott azon uniós tagállamok – többek között Olaszország, Németország és Spanyolország – sorához, ahol a jogszolgáltatás korábban már jóváhagyta a fapados üzleti modellt.
Az európai bíróságok egyöntetű véleménye szerint a légitársaságok szabadon határozhatják meg az opcionális szolgáltatások, például a nagyobb kézipoggyász vagy a feladott bőröndök árát.
