A pilóták munkája folyamatos, maximális koncentrációt igényel: egy friss felmérés szerint mégis egyre gyakoribb, hogy a kimerültség miatt elalszanak a pilótafülkében. A német pilóták szakszervezetének felmérése szerint ez ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak: nézzük, a pilóták hány százaléka szunyókált már el munka közben!
Majdnem mindenki szundít egyet
A kutatásban mintegy 900, német légitársaságoknál dolgozó pilóta vett részt, közülük pedig
93 százalék vallotta be, hogy az elmúlt hónapokban el-elszundított repülés közben.
A szakszervezet hangsúlyozza, hogy ez ellenőrzött pihenést jelent az utazómagasságon, nem pedig felszállás vagy leszállás alatt. “A rövidebb szundítás régóta bevett gyakorlat a német pilótafülkékben. Ami eredetileg rövid távú regenerációs megoldásnak indult, mára a rendszer túlterheltsége miatt állandó pótlékká vált” – fogalmazott Katharina Dieseldorff, a szakszervezet alelnöke.

A helyzet a nyári időszakban még rosszabb: a pilóták beszámolói szerint sokan komoly fáradtság mellett is teljesítik szolgálatukat, amit a feszített menetrendek és a munkaerőhiány tesznek szükségessé. A felmérés alapján tízből nagyjából hét-nyolc pilóta számára a pilótafülkében történő szundítás már szinte mindennapos gyakorlattá vált. A szakszervezet szerint ez komoly figyelmeztető jel az ágazat számára.
Apró szundi vagy teljes kimerültség?
A szakértő ugyanakkor különbséget tesz az alkalmi pihenés és az állandó kimerültség között.
Egy rövid szunyókálás önmagában nem kritikus. Azonban egy folyamatosan túlterhelt és kimerült pilótafülke komoly kockázatot jelent
– hangsúlyozta Dieseldorff. A probléma tehát nem az egyedi esetekben, hanem a rendszerszintű túlterheltségben rejlik.
Lépésekre van szükség
A jelenség nem csak Németországra jellemző, világszintű problémáról van szó. Erre reagálva India lett az első ország, amely konkrét lépéseket tesz:
a polgári légügyi hatóság kötelező kifáradásellenes képzéseket vezet be.
Az indiai NDTV beszámolója szerint évente egyszer minden pilótának, légiutas-kísérőnek és beosztástervezőnek részt kell vennie ilyen tréningen, amely a jogszabályi pihenőidők mellett az alvás tudományos hátterével is foglalkozik. Emellett bevezetik a Fatigue Reporting Systemet is, amelyben a személyzet jelezheti a kimerültséggel kapcsolatos eseteket.
A német pilótaszakszervezet szerint India példája követendő. Álláspontjuk szerint
a kifáradást hivatalosan is kockázati tényezőként kellene kezelni,
és a légitársaságoknak, hatóságoknak, valamint a politikának is komolyan kellene vennie a problémát. “Az a vállalati kultúra, amely elbagatellizálja vagy figyelmen kívül hagyja a fáradtságot, biztonsági kockázatot jelent. A szakszervezet határozott fellépést sürget a légitársaságok, a hatóságok és a politika részéről – az utasok és a személyzet védelmében” – zárta gondolatait Katharina Dieseldorff.

