Az International Living éves globális nyugdíjas indexe alapján Panama vitte el az első helyet, mint az a hely, ahol a nyugdíjas évek a legboldogabban, leggazdaságosabban és legegészségesebben eltölthetők – írja a Daily Mail.

A közép-amerikai ország főleg partvidéke miatt közkedvelt, fővárosa, Panama City pedig kaszinóiról, pezsgő éjszakai életéről és modern felhőkarcolóiról ismert. Jess Ramesch, aki már régóta Panamában él így fogalmazott a lapnak:
„Amikor elhagyjuk a repteret, a város látképe úgy bukkan elő a Csendes-óceán csillogó vizéből, mint valami délibáb. Az ideutazó arra számít, egy kis, közép-amerikai köztársaságba érkezik, de hirtelen azon kapják magukat, hogy azt kérdezik: ‘Ez most Manhattan?’”
Jess szerint Panama biztonságos, stabil és gazdag ország, ahol már havi 2 400 dollárból (kb. 872 ezer forint) is kényelmesen meg lehet élni. Aki hajlandó havi 2 900 dollárt (kb. 1,05 millió forint) költeni, annak az életminősége már-már luxusnak is mondható.
Panamában a külföldön szerzett jövedelem után nem kell adót fizetni, és az ingatlanadó is mindössze 0,5 százalék a fő lakóingatlanok esetén.
A nyugdíjasok akár hat hónap alatt megszerezhetik a nyugdíjas vízumot, ha legalább havi 1 000 dollár (kb. 363 ezer forint) nyugdíjat igazolni tudnak.
Emellett a panamai nyugdíjas státusz számos kedvezménnyel jár: 25% kedvezmény a villanyszámlából, 50% kedvezmény mozijegyekre és 25% kedvezmény éttermi számlákból.
Egész éves napsütés, sport és közösségi élet
A panamai éghajlat lehetővé teszi, hogy az emberek egész évben teniszezzenek, golfozzanak vagy pickleballozzanak. Jess a Panama Citytől alig 87 km-re található tengerparti városban, Coronadóban él. Mint mondja:
„A csodás szellős időjárás és az óceánra nyíló kilátás miatt választottam Coronadót. 2022-ben vettem meg a lakásomat (kb. 105 négyzetméter) 155 000 dollárért, vagyis kb. 11,5 millió forintért.” A lakóépületben található golfpálya, közösségi terek, medencék, konditerem, játékszoba és szauna is. Jess szerint a helyi közösség nyitott, barátságos, a helyiek szívesen segítenek azoknak is, akik nem beszélnek spanyolul.
Panama ezzel olyan népszerű nyugdíjas célországokat utasított maga mögé, mint Spanyolország, Portugália, Olaszország vagy Thaiföld. Jess szerint Panamában könnyű beilleszkedni, aktív társasági életet élni, és mindezt úgy, hogy az embernek nem kell újraterveznie az életét.
