A nyár ugyan véget ért, de a strandolási lehetőségek tárháza szinte végtelen: Európában számos tengerparton teljes gőzzel dübörög az utószezon. Ha még ősszel is szeretnél fürödni és sütkérezni a homokban, ezt a 10 úti célt ajánljuk!
Albán riviéra
Az albán riviéra az utóbbi évek egyik legfelkapottabb mediterrán úti célja lett, nem véletlenül: kristálytiszta víz, fehér kavicsos és homokos strandok, valamint hegyekkel övezett öblök várják az utazókat. A legismertebb üdülőhelyek közé tartozik Ksamil mesés szigeteivel, Himarë a nyugodt hangulatával, illetve Dhermi, ahol a fiatalok körében népszerű strandklubok találhatók. Emellett a közeli Butrint Nemzeti ParkUNESCO világörökségi helyszín, ahol ókori romok és gyönyörű lagúnák között fedezhetjük fel a múlt és a természet értékeit.
Az albán tengerpart árai kifejezetten barátságosak a mediterrán térség más részeihez képest.
Egy középkategóriás étteremben egy főétel 6-10 euró (2400-4000 forint) között mozog, míg egy tengerparti apartmant már 30-50 euróért (12-20 ezer forintért) is ki lehet bérelni éjszakánként, főleg szezon végén, szeptember–októberben. A strandok többsége ingyenes, a napágybérlés pedig általában 5-8 euró (2-4 ezer forint) körül alakul. Emiatt az albán riviéra kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik a görög vagy a horvát tengerparthoz hasonló helyszínt keresnek, de kevesebbért. Az utószezonban ráadásul a turisták tömege is megcsappan, ezért csendben és nyugalomban élvezhetjük az őszi kiruccanást.

Magyarországról többféleképpen is eljuthatunk ide: a leggyorsabb a repülés Tiranába vagy a görögországi Korfu szigetére. Utóbbiról komppal mindössze fél óra alatt átérhetünk Ksamilba. Autóval is érkezhetünk, Budapestről nagyjából 15-16 órás út alatt, Szerbián és Montenegrón keresztül.
A Fekete-tenger partvidéke – Bulgária
A Fekete-tenger partvidéke Bulgáriában ideális választás azoknak, akik viszonylag közeli és olcsó tengerparti helyszínt keresnek “őszi nyaralásukhoz”. A legismertebb üdülőhelyek közé tartozik a Napospart (Sunny Beach), amely pezsgő éjszakai életéről és hosszú homokos strandjáról híres, illetve a történelmi hangulatú Nessebar, amely óvárosával az UNESCO világörökség része. Akik nyugodtabb kikapcsolódásra vágynak, azoknak érdemes ellátogatni Sozopol vagy Sinemorets környékére, ahol érintetlenebb partszakaszok és családiasabb hangulat várja az utazókat.

Az árak Bulgáriában a mediterrán térséghez képest kifejezetten kedvezőek. Egy háromfogásos vacsora két főre középkategóriás étteremben 20-25 euróból (8-10 ezer forintból) is kijön, egy sör ára pedig 1,5-2 euró (600-800 forint) körül mozog. A szállások szintén kedvező árúak, egy apartmant már 30-40 euróért (12-16 ezer forintért) is lehet bérelni éjszakánként, szezon végén még akár ennél alacsonyabb árakat is találhatunk.
A tenger szeptemberben még kellemesen meleg, 22-24 fokos, így ideális úszáshoz és strandoláshoz.
Októberben már hűvösebb lehet a hőmérséklet, de napos időben még mindig fürdőzhetünk.
Magyarországról könnyen elérhető a Fekete-tenger: repülővel Várnába vagy Burgaszba másfél óra alatt eljuthatunk, de sokan választják az autós utazást is, amely Budapestről nagyjából 10-11 óra. A bolgár tengerpart tehát kiváló lehetőség egy gyors és pénztárcabarát tengerparti nyaralásra szeptemberben, amikor a főszezon tömegei már eltűntek, de az időjárás még kifejezetten kedvező.
Montenegró tengerpartja
A montenegrói tengerpart igazi mediterrán gyöngyszem, amely rengeteg változatos élményt kínál. Budva a régió központja: híres középkori óvárosáról, hangulatos éttermeiről és nyüzsgő strandjairól. A közelben található Luštica-félsziget ezzel szemben a nyugodtabb kikapcsolódást keresők paradicsoma: eldugott öblök, kristálytiszta víz és hagyományos halászfalvak jellemzik. Az Ada Bojana, a Bojana folyó deltájában fekvő sziget pedig a szörfösök és sportolók kedvenc helye.
Az árak Montenegróban mérsékeltek, de valamivel magasabbak, mint Albániában.
Egy főétel egy tengerparti étteremben 8-12 euró (3200-4800 forint) körül mozog, a sör 2-3 euró (800-1200 forint), és apartmant már 40-60 euróért (16-24 ezer forintért) lehet bérelni éjszakánként.

A szezon utáni időszak, szeptember-október különösen kedvező egy látogatáshoz a montenegrói tengerparton, mert a hőség enyhül, a tömegek elmaradnak, de a tenger hőmérséklete még mindig 22-25 fok körül mozog. Emiatt Montenegró ideális célpont azoknak, akik egyszerre keresnek aktív kikapcsolódási lehetőségeket és pihenést.
Magyarországról Montenegró autóval 10-12 órás úttal érhető el Budapestről, Szerbián keresztül. Repülővel a podgoricai vagy tivat-i repülőtérre érkezhetünk közvetlen járatokkal.
Kos – Görögország
Kos szigete a görög Dodekanészosz-szigetcsoport tagja: kiváló választás még szeptemberben és októberben is, hiszen
a tenger hőmérséklete 24-26 fok körül van, a strandok pedig jóval nyugodtabbak, mint a nyári főszezonban.
A sziget legismertebb részei közé tartoznak Kardamena és Mastichari a homokos partjaikkal, valamint Kos városa, ahol ókori romok, középkori erőd és hangulatos kikötő várja a látogatókat. A természetkedvelőknek érdemes ellátogatniuk a Therma strandhoz is, ahol a forró vízű források a tengerbe ömlenek, különleges fürdőzési élményt kínálva. A sziget ráadásul nemcsak strandolásra, hanem kirándulásokra is kiválóan alkalmas: biciklis és motoros túrákra sokan indulnak, illetve hajókirándulásokat is szerveznek a közeli Nisyros vulkáni szigetre.

Kos szigetén az árak általában alacsonyabbak, mint a népszerűbb görög szigeteken. Egy főétel ára 10-12 euró (4000-4800 forint) körül mozog, egy kávé vagy sör 2-3 euró (800-1200 forint), és szeptembertől az apartmanok ára nagyjából 40-60 euró/éj (16-24 ezer forint).
Kos Magyarországról a legegyszerűbben közvetlen charterjáratokkal érhető el Budapestről a kora őszi hónapokban, amelyek a szezon végéig közlekednek. Átszállással is el lehet jutni Athénon keresztül, de sokan kombinálják Kos látogatását a török partokkal is, hiszen Bodrum mindössze 20 perces kompútra fekszik.
Halkidiki – Görögország
A Halkidiki-félsziget Észak-Görögország egyik legkedveltebb üdülőterülete, amely három “ujjával” – Kasszandrával, Szithoníával és Athosszal – változatos élményeket kínál. Kasszandra a legnyüzsgőbb rész, híres homokos strandjairól és pezsgő éjszakai életéről. Szithonía inkább a természet és a nyugalom szerelmeseinek megfelelő helyszín, kristálytiszta vizű öblökkel és fenyőerdők által körülölelt partokkal. Az Athosz-félsziget a legkülönlegesebb rész, hiszen
itt található az Athosz-hegy, a híres szerzetesállam, amelyet kívülről hajókirándulás során lehet megcsodálni.
Az árak Halkidikin kedvezőbbek, mint a délebbi görög szigeteken: egy vacsora két főre egy középkategóriás étteremben nagyjából 25-30 euró (10-12 ezer forint), egy pohár sör 3-3,5 euró (1200-1400 forint), és egy apartman 40-70 euró (16-28 ezer forint) között mozog éjszakánként, főleg szezonon kívül.

A tenger hőmérséklete szeptemberben még 25 fok körüli, októberben pedig 22-23 fok, így Halkidiki remek helyszín az őszi fürdőzéshez. Emellett a félsziget gasztronómiai élményekkel is csábít: helyi olívaolaj, borok és friss tengeri ételek várják a látogatókat.
Magyarországról Halkidiki könnyen megközelíthető: Szaloniki repülőtere (kb. 90 kilométerre a félszigettől) közvetlen járatokkal elérhető Budapestről, onnan autóval vagy transzferrel kb. 1–2 óra alatt el lehet jutni a nyaralóhelyekre. Autóval is sokan utaznak: Budapestről 10-11 órás az út Szerbián keresztül.
Kréta – Görögország
Kréta Görögország legnagyobb és talán legsokszínűbb szigete, amely szeptemberben és októberben is ideális úti cél.
A tenger szeptemberben 25-27, októberben pedig 23-24 fokos, így remekül alkalmas fürdőzésre.
A sziget strandjai világhírűek: a rózsaszínes homokjáról ismert Elafonissi, a lagúnaszerű Balos, vagy a vadregényes Seitan Limania mind kihagyhatatlan látnivaló. Emellett Kréta gazdag történelmi örökséggel is bír – a knósszoszi palota a minószi civilizáció központja volt, míg Heraklion és Hanía városai velencei és oszmán emlékeket őriznek.

Az árak szeptembertől barátságosabbak, mint a nyári főszezonban: egy középkategóriás étteremben 10-12 euróért (400-4800 forintért) lehet főételt rendelni, egy kávé vagy sör 2-3 euró (800-1200 forint) körül mozog. Az apartmanok szeptemberben kb. 50-70 euró/éj (20-28 ezer forint) áron foglalhatók, októberben viszont már 40-50 eurótól (16-20 ezer forinttól) is találni jó lehetőségeket. A strandok többsége ingyenes, a napágybérlés 5-8 (2-3 ezer forint) euró körül alakul. Emiatt Kréta különösen vonzó azok számára, akik késő nyaralásra vágynak jó ár-érték arány mellett.
Magyarországról közvetlen charterjáratok indulnak Heraklionba és Haníába a szezon végéig, így szeptemberben még repülővel is könnyen elérhető. Októberben, ha a charterek kifutnak, Athénon keresztül lehet eljutni a helyszínre menetrend szerinti járatokkal.
Mallorca – Spanyolország
Mallorca, a Baleár-szigetek legnagyobb tagja szeptemberben és októberben is kiváló választás azoknak, akik nyugodtabb, napos tengerparti nyaralásra vágynak. A sziget partvidéke rendkívül változatos: a hosszú homokos strandok közül kiemelkedik a Playa de Muro és az Alcúdia-öböl, míg a romantikus kis öblök – például a Cala d’Or vagy a Cala Mondragó – kristálytiszta vizükkel csábítják a látogatókat. Palma városa emellett sokszínű történelmi látnivalókat kínál, és az egész sziget tele van hangulatos falvakkal, mint például Valldemossa vagy Sóller.

Az árak szeptember végétől érezhetően csökkennek a főszezonhoz képest: egy főétel 12-15 euró (4800-6000 forint) körül mozog egy középkategóriás étteremben, egy sör 3-4 euró (1200-1600 forint), a szállások pedig októberben már 50-70 eurótól (20-28 ezer forinttól) elérhetők éjszakánként. A tenger hőmérséklete szeptemberben még 25-26, októberben 22-23 fok, így a fürdőzés továbbra is kényelmes. Emiatt
Mallorca az őszi időszakban is ideális választás: kevesebb turista, alacsonyabb árak és igazi mediterrán nyár várja az utazókat.
Budapestről közvetlen repülőjáratok indulnak Palma de Mallorcába, így jó ár-érték aránya mellett gyorsan és kényelmesen megközelíthető.
Makarska-riviéra – Horvátország
A Makarska-riviéra Horvátország egyik legszebb partszakasza, amely Split és Dubrovnik között húzódik. A Biokovo-hegység lábánál fekvő, 60 kilométeres partszakasz homokos és kavicsos strandjaival, kristálytiszta vizével és festői kisvárosaival vonzza a látogatókat. A legismertebb települések közé tartozik Makarska, ahol hangulatos óváros és nyüzsgő kikötő várja a turistákat, valamint Brela és Baška Voda, melyek családbarát strandjaikról híresek. A természetkedvelők számára a közeli Biokovo Természeti Park kínál látványos túraútvonalakat és kilátókat.

Az árak a főszezonhoz képest szeptemberben és októberben érezhetően mérséklődnek: egy középkategóriás étteremben 12-15 euróért (4800-6000 forintért) lehet főételt kapni, egy sör 3-4 euró (1200-1600 forint), míg apartmanokat 50–70 euró/éj (20-28 ezer forint) áron is találni. Szeptemberben a tenger még 24-25 fokos, októberben is 21-22 fok körül mozog, így fürdőzésre alkalmas.
Az utószezonban a strandok sokkal nyugodtabbak ez különösen kedvező azoknak, akik a pihenést részesítik előnyben.
Budapestről a Makarska könnyen elérhető autóval, nagyjából 7-8 órás utazással. Repülővel is megközelíthető: a közeli Split repülőtere rendszeresen fogad járatokat, ahonnan transzferrel vagy bérelt autóval egy óra alatt elérhetők a tengerparti települések.
Ölüdeniz – Törökország
Ölüdeniz Törökország délnyugati partvidékének egyik legismertebb üdülőhelye, amely a Földközi-tenger partján, Fethiye közelében található. Híres
a világ egyik legszebbnek tartott strandjáról, a Blue Lagoonról, ahol a türkizkék, nyugodt víz homokos parttal találkozik.
A környék nemcsak strandolásra alkalmas: a hegyek és erdők miatt népszerű a túrázók körében is. Ölüdeniz emellett a siklóernyőzés fellegvára, hiszen a közeli Babadag-hegyről indulva felejthetetlen kilátás nyílik a lagúnára és a tengerre.

Az árak Törökországban szeptembertől különösen kedvezőek: egy főétel helyi étteremben 6-10 euróba (2400-4000 forintba) kerül, egy sör 2–3 euró (800-1200 forint), és apartmanokat vagy kisebb hoteleket 40-60 euró/éj (12-24 ezer forint) áron is találni. A tenger szeptemberben 26-27, októberben 23-24 fok, így az általunk válogatott helyszínek közül itt a legmelegebb a vízhőmérséklet. Ráadásul az utószezonban kevesebb a turista, így a strandok kevésbé zsúfoltak.
Magyarországról Ölüdeniz a legegyszerűbben repülővel érhető el a közeli Dalaman repülőtérről, ahová átszállással lehet eljutni. Innen kb. 1 órás az út transzferrel vagy bérelt autóval.
Málta
Máltát senkinek sem kell bemutatni: a szigeten rengeteg gyönyörű strand vonzza a látogatókat, például a homokos Mellieħa-öböl vagy a híres Golden Bay, de sokan keresik fel a közeli Comino-szigeten található Kék Lagúnát is, amely kristálytiszta vizével valódi karibi hangulatot idéz. A fürdőzés mellett
Málta gazdag történelmi látnivalókat kínál: Valletta barokk épületei, a középkori Mdina, illetve a megalitikus templomok
mind különleges kulturális élményt nyújtanak.

Az árak szezon végén barátságosabbak, mint a nyári hónapokban: egy főétel 12-15 euró (4800-6000 forint) körül mozog egy középkategóriás étteremben, egy sör 3-4 euró (1200-1600 forint), a szállások pedig októberben már 50-70 euró/éj (20-28 ezer forint) áron foglalhatók. A tenger szeptemberben 26-27, októberben pedig 23-24 fokos, így még ilyenkor is kényelmesen lehet fürödni.
Magyarországról Málta könnyen elérhető, mivel közvetlen repülőjáratok indulnak Budapestről a máltai nemzetközi repülőtérre, amely mindössze félórányira fekszik a fővárostól.

