Az olaszok ebben a titkos, tengerparti városban nyaralnak - az Amalfi-part szépségével vetekszik a hely
A dél-olaszországi Maratea a nyári főszezonban is a lassú élet és a béke oázisa – írja az Euronews. Ez az egyik legszebb, mégis talán a legkevésbé ismert olasz partszakasz, ami a Basilicata régió tengerpartján fekszik, Campania és Calabria között.
A mezőgazdaságon a fókusz
Basilicata Olaszország egyik „elfeledett” déli régiója, amely hagyományosan mezőgazdaságra épül, és turisztikailag még fejletlen – sokak szerint szerencsére. A nemzetközi érdeklődés csak Matera, a régió keleti városának 2019-es Európa Kulturális Fővárosa címének köszönhetően nőtt meg.
Maratea egy lenyűgöző, mégis csendes városka, ahová elsősorban olaszok járnak évtizedek óta pihenni, és ahol a környezet varázslatosabb, mint a nyüzsgő Amalfi-parton.
A Hotel Santavenere, a partszakasz egyetlen ötcsillagos szállodája, már 1953 óta vonzza a nyaralókat. Az itt uralkodó visszafogott luxus tökéletes kontrasztot mutat a zsúfolt turisztikai központokkal, miközben tágas kertje közvetlenül a tengerhez vezet.
Korán reggel végigsétálhatsz a fenyőerdővel árnyékolt ösvényen, napágyak és a sziklák közt. Az út során apró teraszok várják a pihenni vágyókat, akik létrán ereszkedhetnek a mélykék tengerbe.
Porto di Maratea hangulatos kis kikötőjében kézműves műhelyek és remek éttermek sorakoznak, ahol a helyi konyha különlegességeit, például friss tenger gyümölcseit és izgalmas helyi sajtokat is kínálnak. A város fölött magasodik a 44 templomos felső Maratea, amely szűk utcákkal, színes házakkal csábítja a látogatókat. Az ikonikus Krisztus-szobor a város fölötti domb tetején áll.
View this post on Instagram
Ha idén nyáron elkerülnéd a zsúfolt és harsány helyeket, és a nyugalomra és a természetre helyeznéd a fókuszt, Maratea lehet a tökéletes választás.

