Hat olasz villát vásárolt 6 euróért az interneten: amikor odaért, nem hitt a szemének
Az 51 éves San Franciscó-i Rubia Daniels meglehetősen szokatlan lépésre szánta el magát. A szicíliai Mussomeli városában hat elhagyott házat vásárolt – mindegyiket egy euróért – egy olyan program keretében, ami a külvárosi, omladozó épületek megmentését, felújítását ösztönzi – írja az olasz Elle.
Rubia természetesen nem luxust várt, amikor összesen hat euróért online megvette a házakat, mégis nagyon megdöbbentette, amit a helyszínen látott. A beszámolók szerint a házak többségén ledőlt a tető, hiányoztak az alapvető közművek, mint a víz vagy az áram. Szó szerint romhalmazok fogadták.
A nő azonban nem adta fel. Bár a kikiáltási ár csak egy euró volt házanként, a végső összeg a további költségekkel együtt – közjegyzői díjak, ügynöki díjak és egyéb formaságok – ingatlanonként körülbelül 3980 euróra emelkedett, ígyösszesen mintegy 9,55 millió forintnak felelt meg.
Meglátta a lehetőséget a romhalmazokban
Rubia elmesélte, hogy 2019 áprilisában vásárolta meg a házakat. Júniusig a papírmunkát, a járulékos költségeket intézte. A felkészülés részeként hat bőröndnyi szerszámot pakolt össze, majd férjével és annak testvérével Brazíliából elindultak a kulcsokért.
A tervezés és építészet terén több mint 16 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Rubia igazi lehetőséget látott a romhalmazokban.
Másoknak sokkoló lehetett volna az egész, de számára éppen ez jelentette az inspirációt.
Napjainkban néhány ingatlan már közel van a kész állapothoz, és Rubia izgalommal tervezgeti a költözésüket. Különösen két nagynénje – 70 éves Marilu és 82 éves Marua – fontolgatja, hogy végleg Mussomelibe költöznek.
Rubia azonban nem állna meg: néhány házat közösségi célra alakítana át. Egyikből például relaxációs központot szeretne létrehozni: jógára, meditációra alkalmas tereket álmodott meg, amik egyszerre vonzanák a helyieket és turistákat is – olvasható a cikkben.
Az inspiráló történetnek ugyanakkor az is a tanulsága: ha valaki egy eurós házat szeretne venni Olaszországban, érdemes számolnia azzal, hogy a szimbolikus ár mögött komoly költségek és kihívások rejlenek.

