A legfrissebb nemzetközi rangsor szerint van egy különleges ország, ahol a nyugdíjas éveket sokan a világ legjobbjának tartják – napsütéssel, tengerparttal és gondtalan mindennapokkal.
Átlagosan életünk egyharmadát munkával töltjük, így amikor eljön a pihenés ideje, nem mindegy, hol élvezzük a jól megérdemelt nyugdíjas éveinket. Szerencsére ebben segít az International Living által évente összeállított Global Retirement Index, amely a nyugdíjasok személyes tapasztalatait veszi alapul – írja a Time Out.
Fotó: Getty Images
A 2025-ös rangsor élére Panama került, amelyet az egyik megkérdezett, Jess Ramesch így jellemez: „biztonságos, stabil és tehetős ország”. A döntés hátterében több szempont is áll: alacsony megélhetési költségek (például olcsó gépjármű-biztosítás és orvosi ellátás), rugalmas vízumfeltételek, valamint kellemes, enyhe éghajlat.
„Olyan itt az élet mint Kaliforniában, csak még jobb” – írta Ramesch. – „A tengerparton lakom, mindössze háromórás repülőútra Miamitól, és nem kell aggódnom a hurrikánok miatt (sem fizetnem drága biztosítást rájuk). Majdnem mindennap süt a nap, nem kell hatalmas ingatlanadót fizetnem, és nem fenyeget, hogy egy baleset lenullázza a megtakarításaimat. Ráadásul fantasztikus barátokra leltem – külföldiekre és panamaiakra egyaránt –, akik már-már a családommá váltak.”
A második helyre Portugália, a harmadikra pedig Costa Rica került, de a listára Mexikó és Franciaország is felfért.
Nézzük a teljes TOP 10-es listát:
Nyugdíjas paradicsom: öt európai ország a top 10-es listán, de a győztes az igazi meglepetés
1/14 nyugdijas helyek
Fotó megosztása:
2/14 11
Trópusi strandok, barátságos helyiek és megfizethető egészségügy teszik az országot különösen népszerűvé a nyugdíjasok körében.
Fotó megosztása:
3/14 10
A dolce vita földje, ahol a kultúra, a gasztronómia és a család központi szerepet játszik.
Fotó megosztása:
5/14 9
A tengerparti falvak nyugalma, történelmi öröksége és ínycsiklandó konyhája miatt is vonzó választás.
Fotó megosztása:
6/14 8
Egzotikus élmények, modern infrastruktúra és meglepően kedvező árak jellemzik ezt a délkelet-ázsiai gyöngyszemet.
Fotó megosztása:
7/14 7
Mediterrán napsütés, laza életritmus és hangulatos kisvárosok hívogatják az új életet kezdőket.
Fotó megosztása:
9/14 6
A romantika, a borvidékek és a magas színvonalú egészségügyi ellátás hazája – a stílusos nyugdíjasélet ígérete.
Fotó megosztása:
10/14 5
Élénk kultúra, zamatos konyha és sokszínű tájak egy pénztárcabarát mindennapi élet lehetőségével.
Fotó megosztása:
11/14 4
Itt a buja esőerdők és stabil egészségügyi rendszer vonzzák az újrakezdőket.
Fotó megosztása:
13/14 3
Középkori városok, barátságos emberek és lenyűgöző óceánparti naplementék teszik a nyugalom otthonává.
Fotó megosztása:
14/14 2
Egy hely, ahol trópusi éghajlat, alacsony megélhetési költségek és tengerparti életérzés vár mindössze pár órányira az Egyesült Államoktól.
Szendvics-teszt: hol éri meg sonkát, sajtot, vajkrémet venni?
A Mielőtt megveszed újabb epizódjában annak jártunk utána, hogy hol lehet a legfinomabb, illetve a leggazdaságosabb alapanyagokat beszerezni egy olyan egyszerű étel elkészítéséhez, mint egy sonkás-sajtos szendvics.
0 seconds of 6 minutes, 0Volume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Vécépapírteszt: megéri a drágább tekercset venni?
09:41
Copied
Live
00:00
06:00
06:00
More Videos
06:00
Szendvics-teszt: hol éri meg sonkát, sajtot, vajkrémet venni?
09:41
Vécépapírteszt: megéri a drágább tekercset venni?
01:30
A földdel válhat egyenlővé a csodás falu, amit a turisták és a filmesek is imádnak
02:14
Európa rejtett tengerparti úti céljai
06:45
Sárgabaracklekvár-teszt: legyőzi a bolti a házit?
07:01
Teszt: melyik a legjobb pisztáciakrém a dubai csokihoz? Itt az eredmény!
03:41
Utazik a család: három rejtett park Budapesten
06:38
A nagy kávékapszula-teszt: az olcsóbb kávé mindenkit meglepett
01:31
A világ legszebb szigete Budapesttől két órányira van
08:24
Szalámikat teszteltünk: éles verseny ment az első helyért