2019 áprilisában – azaz több, mint 6 éve történt a súlyos tűzeset a párizsi Notre-Dame székesegyházban. Mindenki emlékszik a képekre, ahogy a híres templom tetőszerkezete a lángok martalékává vált. A katasztrófát követően azonnal megkezdődtek a helyreállítási munkálatok: a híres turistalátványosság tavaly nyitotta újra kapuit a látogatók előtt. Mindezt nagy sikerrel tette: mostanra a Sacré-Cœur helyét átvéve ez lett Párizs leglátogatottabb helyszíne, számol be a Time Out.
Havi egymillió látogató
Az ikonikus templom nemcsak Párizs, hanem egész Franciaország legtöbb látogatót vonzó épületévé vált.
Az újranyitás óta eltelt hét hónapban 7 millió látogatót fogadott – ez havi egymillió látogatónak felel meg.

Az előzetes tervek szerint az év fennmaradó részében is tartani fogja ezt az ütemet, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 12 millió látogató lépi át a küszöböt. Ez napi 35-40 ezer látogatót jelent, ami jelentősen meghaladja a tűzvész előtti, évi 11 milliós látogatószámot.
A Sacré-Cœur mintegy 9 millió, a Louvre 8,7 millió, a Versailles-i kastély 8,4 millió, az Eiffel-torony pedig 6,3 millió látogatót fogad évente.
A szakértők szerint a helyi lakosok példátlan érdeklődése az egyik oka annak, hogy a látogatószámok emelkednek.
Még folynak a munkálatok
A restauráció folyamata sem állítja meg a látogatóözönt: a Telegraph szerint az újjáépítés még nem teljes, de a székesegyház északi és déli tornya szeptemberben újranyílik, a Place Jean-Paul-II – a székesegyház előtti, fákkal szegélyezett tér munkálatai pedig decemberben fejeződnek be.
Nem a Notre Dame az egyetlen jelentős párizsi nevezetesség, amely az utóbbi időben jelentős változásokon ment keresztül – ugyanez elmondható a Louvre-ról is. A világ leglátogatottabb múzeumának nagyszabású felújítását az év elején jelentették be: épül többek között egy új látogatói bejárat, illetve a Mona Lisa is új, speciálisan kialakított helyszínre kerül. Júniusban azonban egy napra be is kellett zárnia a múzeumnak, mivel a dolgozók sztrájkkal tiltakoztak a méltatlan munkakörülmények ellen.

