Norvégia 1,9 milliárd euróból építi a világ leghosszabb és legmélyebb tenger alatti közúti alagútját olyan kőzetben, amelybe beszivárog a tengervíz
Norvégiában épül a világ leghosszabb és legmélyebbre vezető tenger alatti közúti alagútja. A 27 kilométer hosszú Rogfast a Boknafjord alatt halad majd, legmélyebb pontján pedig mintegy 400 méterrel lesz a tengerszint alatt. A mintegy 1,9 milliárd eurós beruházástól azt várják, hogy jelentősen lerövidítse az utazási időt, élénkítse a helyi gazdaságot, valamint megkönnyítse az áruszállítást Norvégia nyugati partvidékén. Az építkezés azonban komoly mérnöki kihívásokkal jár, a kivitelezőknek többek között kiszámíthatatlan kőzetrétegekkel és a beszivárgó tengervízzel is meg kell küzdeniük.
A világ leghosszabb tenger alatti közúti alagútja készül
Az E39-es Rogfast-alagút a dél-norvégiai Rogaland régióban, a Boknafjord alatt épül. A jelenlegi tervek szerint elkészültekor ez lesz a világ leghosszabb, normál közúti forgalmat kiszolgáló tenger alatti alagútja. A projekt egy nagyobb norvég közlekedésfejlesztési program része, amelynek célja, hogy kompok nélkül lehessen végighaladni a Kristiansand és Trondheim közötti útvonalon.
A beruházásban részt vevő Norconsult szerint a Rogfast több rekordot is megdönthet. Ez lehet a világ leghosszabb tenger alatti közúti alagútja, a leghosszabb négysávos közúti alagút, valamint a legmélyebben fekvő négysávos alagút is. Emellett itt épülhet meg a világ legmélyebben fekvő közúti elágazása is. Az alagútra azért is van szükség, mert a Boknafjord térségében most alagutak, hidak, kompok és szigetek sorozatán keresztül vezet az út. A régi közlekedési rendszer már egyre nehezebben felel meg a mai igényeknek, miközben a teherautó-forgalom növekedése ezen a területen jóval meghaladta a norvég országos átlagot.

Felére csökkenhet az utazási idő
A beruházástól gazdasági előnyöket is remélnek. A teljes fejlesztési program eredményeként a Kristiansand és Trondheim közötti menetidő a jelenlegi több mint 21 óráról körülbelül tíz órára csökkenhet.
Norvégia arra számít, hogy a gyorsabb összeköttetés kedvezően hat majd a turizmusra és a kereskedelemre, emellett egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az áruszállítás a nyugati part mentén.
A Rogfast egyúttal Norvégia első olyan közútépítési projektje lehet majd, amely eléri az úgynevezett „Klima+” környezetvédelmi minősítést.
Norway is building the Rogfast Tunnel, a 27 km undersea highway linking Stavanger and Bergen, cutting E39 travel from 11 hrs to just 35 min.
— Massimo (@Rainmaker1973) July 13, 2026
Set to become the world’s longest and deepest subsea road tunnel, it will change trade and tourism in the region.pic.twitter.com/DKc3W3kyuW
A tenger alatt kiszámíthatatlan kőzet várja az építőket
Az alagutat közvetlenül a fjord alatti kőzetbe fúrják, ami komoly kihívást jelent a mérnököknek. A norvég partvidék geológiai szerkezete ugyanis rendkívül változatos és nehezen kiszámítható. Az eltérő kőzetrétegek között olyan törési zónák vannak, ahol az évmilliókon át zajló földtani mozgások összezúzták a kőzetet. Emiatt vannak olyan szakaszok, amelyeken viszonylag egyszerűen haladhat az építkezés, máshol viszont akár néhány méterenként is változtatni kell az alkalmazott technológián.
A Rogfast ráadásul nem előre elkészített elemekből épül. A mérnökök fúrással és robbantással alakítják ki a járatokat a sziklában.
Ebben is különbözik például a Németország és Dánia között készülő Fehmarnbelt-alagúttól. Utóbbinál hatalmas, előre elkészített betonelemeket süllyesztenek a tengerfenéken kialakított árokba.
Tengervíz tört be 300 méteres mélységben
Nemcsak a kőzet okozhat meglepetéseket. Az építkezés során állítólag mintegy 300 méterrel a tengerszint alatt vízbetöréssel is szembe kellett nézniük a munkásoknak.
A probléma megoldásához olyan speciális tömítési eljárást használnak, amelyet kifejezetten a tengerfenék alatti geológiai körülményekhez igazítottak. Ennek során tömítőanyagot juttatnak nyomás alatt a környező kőzet repedéseibe, hogy még azelőtt megállítsák a víz bejutását, hogy tovább folytatnák az alagút kialakítását. A módszer lehetővé teszi, hogy az építkezés biztonságosan haladhasson tovább még azokon a szakaszokon is, ahol a tengervíz utat találna magának a kőzeten keresztül.
Még körforgalmak is lesznek mélyen a tenger alatt
A Rogfast egyik legkülönlegesebb része a világ legmélyebben fekvő közúti elágazása lehet. A fő alagútból egy külön járat vezet majd Kvitsøy település felé.
A rendszerhez két körforgalom is tartozik, amelyeket mintegy 260 méterrel a tengerszint alatt alakítanak ki.
Ezeknek biztonsági szerepük is lesz: segítségükkel akkor is fenn lehet tartani a forgalmat az egyik alagútcsőben, ha a másikat karbantartás vagy valamilyen vészhelyzet miatt le kell zárni.
A Rogfast nem csak hosszúságával és mélységével számít különleges mérnöki vállalkozásnak. A projekt egy olyan teljes közlekedési rendszert hoz létre a tenger alatt, amely elágazásokkal, körforgalmakkal és több alagútcsővel kapcsolja majd össze a térség egyes pontjait. A jelenlegi tervek szerint a Rogfast-alagút építése 2033-ban fejeződhet be.

