Utazók 2019. augusztus 26.

Míkonoszon túl – Görögországban Steiner Kristóffal

Steiner Kristóf Utazók 2019. augusztus 26.
Amikor először utaztam Athénba, valamikor a kilencvenes évek közepén, a görög főváros Párizs, London, Milánó fényével vetekedett: klasszikus európai építészet és kultúra, özönlő utazók és csillivilli üzletek, látható gazdagság és bőség... aztán valami történt. Egészen pontosan a gazdasági világválság, amelynek során Görögország húzta a legrosszabb lapokat, és az Akropolisz lábánál elterülő bazársor lassan... átváltozott...
vendégszerző
Steiner Kristóf

Steiner Kristóf

Steiner Kristóf író, újságíró, vegán gasztroguru, és hivatásos utazó. Utazási élményeit az Instagramon kristofsteiner néven is megosztja, valamint itt, a Startlap Utazáson is.
Cikkei

Salam, kalimera!

Három évvel ezelőtt, közel két évtized után visszatértem, és felfedeztem: a városközpont hangulatában, színeiben, összhatásában afféle európai Delhire emlékeztet – ez azonban nekem, mint India szerelmesének koránt sem volt rémisztő, mi több, színesebbnek, karakteresebbnek és izgalmasabbnak tetszett a város, mint valaha. Persze aki arra számít, hogy kék-fehér házacskák között sétálgatva szirtakit táncol majd, csalódni fog: persze a Zorba-vibe is megmaradt, de Athén mára egy kozmopolita főváros, amelyet a menekültek, bevándorlók, helyiek – köztük idős, tradicionális értékeket valló, és ifjú rebellis hipszterek – együtt alakítják a városképet.

Ennek ellenére – azaz éppen, hogy mindennek hála – egy görögországi utazás legalább olyan euforikus élmény lehet, mint tizennegyedszerre megnézni a Mamma Miát, éppen azért mert a sztereotípiák elillannak. Egyetlen hosszú hétvége elegendő, hogy menthetetlenül beleszeressen az ember – aztán pedig nem marad más választása, mint visszatérni újra és újra… esetleg odaköltözni. Oda is!

Sétatér egész Athén

Athén hatalmasnak tűnik, de valójában végtelenül logikusan tervezett város, így aki egyszer kiismeri a sugár- és körutakat, sosem téved el. A legizgalmasabb fészek a városban a bolhapiac környéke – Monastiraki metrómegálló tőszomszédságában. Innen bármerre indulok, nem fogok unatkozni: az Akropolisz a girbegurba utcakövek fölé magasodva hívogat, felfele battyogva pedig néhány euróért meseszép kézműves ékszereket árulnak a legrandomabb arcok, ha a bolhapiac felé veszem az irányt, örökre elveszek a vintage magazinok és Camden Town aranykorát idéző underground shopok rengetegében.

Athén

Ha azzal átellenben folytatom az utam, klasszikus szuvenír boltok és fast fashion márkák üzletei várnak, ha pedig hátat fordítok az Akropolisznak, egyenesen a város fő piacánál találom magam, melynek varázsán csak emel, hogy a környező utcákon a földre ejtett portékáikat kínálják a kínai és arab bevándorlók. Aztán pedig jönnek az egymást érő hatalmas ősparkok, és a gyepen heverésző egyetemisták, és a fűszagban úszó kispadok – Görögországban ugyanis full legális a CBD tartalmú, nem kábító, inkább csak ringató kannabisz. 

Praktikus tippek? A Monastiraki Suites by Livin Urbban a város számos pontján kínál menő és megfizethető szobákat, a kedvenc tavernánk pedig a Dipylo a bolhapiac kellős közepén – mert mennyei a fava babkrém, és mert már délután kettőkor piros hajú nénik, kalapos bácsik, és tranvesztiták táncolnak az élő zenére, szalvétacafatokat szórva a levegőbe.

 

Hóhefér Hydra

Hydra

Ha valaki Insta-tökéletes, „kicsimmel Görögbe’” fotókra vágyakozik, Hydra, vagy Idra, a Pireus kikötőből röpke párórás hajóútra fekvő szigetecske a tökéletes célpont. Ez az a hely, ahol meggyőződésünk volt:

Meryl Streep bármikor kiléphet az egyik meszelt falú, azúr-ablakkeretes házikó kapuján.

A patkóformájú kikötőt dizánjer butikok és cuki kávézók veszik körül, mintha csak Santorinin sétálgatnánk, mínusz a millió turista és a pöfögő robogók. Idra szigetén ugyanis tilos motoros járműveket használni, még a helyieknek is – az ökoturisták nagy örömére, és helyi kocsiként, motorként, és kisteherautóként funkcionáló, ám végtelenül békés és szépséges szamarak bánatára. Itt történt meg először, hogy ránéztünk a helyi ingatlan árakra… csalódottságunkra a tel-avivi sztenderdekkel vetekedtek, az pedig nagy szó. Úgyhogy tovább hajóztunk.

Aegina, az elaludt ex-főváros

És milyen jól tettük – Aegina szigetére érkezvén, ahogy leszálltunk a hajónkról, a kezünkbe nyomtak egy marék pisztáciát, és a következő tizenöt méteren ez másodpercenként újra megtörtént. Aegina ugyanis az ország, mi több, Európa jelentős részének pisztácia termelője – amolyan foresztgámposan, van pisztáciavaj, pisztáciakrém, pisztácialekvár, pisztácia sózva, natúr pisztácia, őrölt pisztácia… és mindezt leöblítendő korlátlan mennyiségű Alfa sör, a sárga fényben úszó, poroskásan elegáns parti sétányon.

Aegina

Hihetetlen belegondolni, hogy az álmos-békés szigetecske katonái valaha véres harcokat vívtak Athén seregeivel – 1928-ban még egy röpke évre Görögország fővárosa is volt.

A naplementét bámulva lógattam a lábam a tengerbe, és azon merengtem, tulajdonképpen miért ne nézhetném meg itt is az ingatlan árakat, és bár bizonyos voltam benne: ha egy szigettel odébb luxiék laknak, itt se rúghatok labdába, de nem is tévedhettem volna nagyobbat…

Vulkántúrán, Methanán

Amikor megpillantottam a budapesti négyzetméterárak tekintetében egy külvárosi önkormányzati sufni megvásárlására sem elegendő pénzbe kóstáló kis lakást a neten, lázasan telefonálni kezdtem: „Ó, mi nem Aeginán vagyunk – de ha te ott vagy, nézz a nap felé. Ott vagyunk mi!” A fényes napkorong kitartóan vöröslött a víztükör felett, de mintha a horizont kacsintgatna rám, megpillantottam egy nem túl távoli kis szigetet. Mint megtudtam, majdnem-szigetet.

Methana tulajdonképpen egy legendák övezte alvó vulkán, a Peloponnészoszi félsziget legészakibb csücskében, és alig százötvenen lakják: hajó csak nyáron jár, Athéntól körbevezetni közel három óra, és a nagy vulkánon kívül több, mint harminc, köztük számos vízalatti mini-vulkán buzog legbelül, ez pedig nem olyan hívogató – a legtöbb embernek.

Methana

Nekem azonban olyan volt, mintha megbűvöltek volna: megtudtam, az egyiptomi, római, és ókori görög kultúrkörben is afféle szent helyszínként tartották számon – Istenek hajlékának, az örök élet forrásának nevezték, a metán-gáztól szürreálisan kékséges tengervizet pedig vízi szörnyek otthonának tartották. Isis, minden jóság, és az önzetlen szeretet istennője szentélyt is kapott Methana kapujában, a mi kis tengerparti falunk pedig – Agios Georgios – a földművesek védőszentjéről, Szent Györgyről kapta a nevét (ő az, aki a legenda szerint még egy sárkányt is legyőzött, mit neki egy vulkán!).

Nimivel a tengerparton

Hát így leltünk új otthonra – és ide várjuk a barátainkat, digitális nomádokat, helyi termelőkkel kollaborálni vágyó foodie-kat, geo-turistákat, holisztikus wellness rajongókat 2020-tól. Míg berendezkedünk a saját beach-csel és medencével, mennyei reggelivel kecsegtető Cavo Petra szállóban lazulhat, aki a tőszomszédságunkra vágyik – majd, ahogyan Budapesten, Tel Avivban, Londonban, Cipruson, Berlinben, és bárhol máshol, ahol túl jó ahhoz, hogy onnan olyan könnyen tovább lehessen állni – folytatjuk kulturális-kulináris kalandtúráinkat Kristóf Konyhájával.

Fügés limoncsellót, és a pisztáciás sárgaborsókrémet, mandula-fetát valaki?

 

(Fotók: Steiner Kristóf)

Keresés az oldalon