Közel 50 ezer vendéget fogadott az idén 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban, írja a heol.hu. Az idei, 84 napos szezon során 40 ezer síbérlet kelt el, és további mintegy 10 ezer látogató érkezett kísérőként, vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába. A nyári szezon során jelentős fejlesztésekre készülnek, hogy télen bővített szolgáltatásokkal várhassák a vendégeket.
Már 20 éves síelhetünk Mátraszentistvánon
Az elmúlt két évtizedben mintegy 800 ezer vendég fordult meg a Síparkban, közülük csaknem 100 ezren itt ismerkedtek meg a téli sportokkal.
“Kiváló feltételek várták a síelőket az idei mátrai síszezonban a hideg éjszakáknak és a természetes havazásnak köszönhetően a nyitástól az utolsó hétvégéig. A megváltott síbérletek között jelentős volt a hétvégi, hétköznapi több napos bérletek száma is, ami hozzájárult a Felső-Mátrában a vendégéjszakák számának növekedéséhez. A téli szünetben több mint 10 ezer látogató érkezett a Síparkba. A síiskolánkban 4000 felnőtt és gyerek ismerkedett meg a síeléssel, vagy fejlesztette tovább tudását – idézte Kőrösi Pétert, a Sípark ügyvezetőjét a heol.hu.
Az igazgató korábban arról is beszélt, hogy jelentős fejlesztéseket terveznek a területen. “Ennek köszönhetően
megnő a sípályák hossza, a liftek száma, és nyáron is várjuk majd az aktív turizmusra, mozgásra vágyó vendégeket.
A beruházás során kiemelt figyelmet fordítunk a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokra, a Mátra természetének védelmére. Célunk, hogy még több magyar család számára tegyük elérhetővé a téli sportolást, hosszú utazás és költséges külföldi tartózkodás nélkül” – mondta.

Környezetbarátabb itthon síelni
Az ügyvezető szerint a fejlesztések iránya a látogatók igényeit és a hosszútávú fenntarthatóság követelményeit veszi figyelembe.
A belföldi síelés a távoli, külföldi sívakációk valós alternatívája, és jelentősen csökkenti az ökológiai lábnyomot.
A Sípark új attrakciói a település belterületén, egykori mezőgazdasági területeken helyezkednek el, elkerülve a védett természeti területeket, és nem növelve a látogatók számát a Mátrai Tájvédelmi Körzetben. 10-15 víkendház és korábban engedélyezett többszintes villák helyén épül meg a családi sípálya,nyáron pedig zöldterület fogadja majd a túrázókat. A Sípark elkötelezett az energiahatékonyság növelése mellett:
új, energiahatékony, automatizált hóágyúkat és megújuló, zöld energiát használnak.
A hókészítéshez szükséges vizet csapadékvízből gyűjtik, “tengerszemekben” tárolják, így a víz a természetes körforgás része maradhat. A természetvédelem jegyében a beruházásokon kívül 11 hektáron állítják helyre a természetes élőhelyeket, megmentve a környékbeli kaszálókat.
A fejlesztéseknek köszönhetően a Mátraszentistváni Sípark a külföldi síelés valós alternatívájává válik kibővített, változatos pályahálózatának köszönhetően.