Élmény 2020. november 30.

Megvan Magyarország legszebb betleheme

Startlap Utazás Élmény 2020. november 30.
Az egyik legszebb keresztény szokást elevenítették fel.

“Az egyik legszebb keresztény szokást felelevenítve” hirdette meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hungarofest 2018 decemberében a Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatát – olvasható az MTÜ honlapján. A három legjobb tervet a felhívás kiírói életre keltették, így a pályázaton győztes betlehemek Heves, Békéscsaba és Vörs települések karácsonyi vásárát díszítették 2019 Adventjében.

A két szervező cég idén újra kiírta a pályázatot, amelyre magánszemély, alkotó- vagy civil közösség, városi önkormányzat egyaránt jelentkezhetett Magyarországról és a határon túlról is.

A három legszebb terv megvalósításának kivitelezését és költségeit a szervezők vállalták a 2020-as esztendő adventjében maximum tízmillió forint értékben. A három győztes pályázat elkészítője – melyet szakmai zsűri választott ki – egyéni díjazásban részesült.

A Magyarország legszebb betleheme idei pályázatának díjnyertes alkotása Bertus-Barcza Anikó művésztanár munkája, amely már meg is tekinthető Makón, valamint az alábbi fotókon:

Bertus-Barcza Anikó művésztanár a Magyarország legszebb betleheme pályázaton díjnyertes alkotása előtt Makón 2020. november 29-én. (MTI/Rosta Tibor)

Közelebbről:

MTI/Rosta Tibor

.

Keresés az oldalon