Két tucatnyi turista kényszerült hatórás várakozásra a világ egyik legmagasabb épületében, miután a Skytree Tokyo felvonója vasárnap felmondta a szolgálatot – írj a Roadster.hu.
A 350 méteres magasságba tartó felvonó vasárnap este negyed kilenckor hibásodott meg; a benne tartózkodó húsz utast végül csak hétfő hajnalban, két óra magasságában tudták biztonságba helyezni.
Tokió népszerű nevezetessége
Az üzemeltető közleménye szerint a szerencsétlen incidens során senki nem sérült meg, és orvosi ellátásra sem volt szüksége a kimentett csoportnak.

A gigantikus építmény Tokió egyik leglátogatottabb nevezetessége. A meghibásodott liftet hétfőn üzemen kívül helyezték, hogy a szakemberek alaposan átvizsgálhassák és kideríthessék a leállás pontos okát.
A pórul járt turistáknak a fenntartó cég maradéktalanul visszafizeti a jegyek árát.
Mentés, mint egy akciófilmben
A torony négy, évszakokról elnevezett felvonója közül az „Ősz” és a „Tél” is leállt; míg az egyik üresen állt, a másikban húszan – köztük két kisgyerek – rekedtek bent.
A mentési akció során a tűzoltók egy acélpallót rögzítettek a két lift közé, így az utasok a magasban sétálva juthattak át a működésképtelen kabinból a segítségükre küldött másik egységbe.

