Top 5 felnőttbarát hotel Magyarországon

Szponzorált tartalom
Számos felnőttbarát szállás közül választhatunk már itthon, ami nemcsak azt jelenti, hogy gyerekzsivajtól mentesek, hanem igazán kényeztető szolgáltatásokat is kínálnak. Most 5 olyan hotelt hoztunk Zalakarostól Sopronon át Szentendréig, ahol garantált a kikapcsolódás - akár szülőként, párként vagy egyedül érkezünk.

Természetes, ha a szülők időnként arra vágynak, hogy eltölthessenek egy pihentető hétvégét egy igazán csendes és kényelmes helyen a gyermekek nélkül. Vagy éppen párok romantikáznának egy zsivajmentes szálláson, esetleg egyedül élveznénk a nyugodt környezetet. Ilyenkor remek választás lehet egy felnőttbarát hotel, ami nemcsak gyerekmentes – azaz a területén nem tartózkodhatnak 12-16 éven aluliak-, hanem mesés élményeket, wellnesst, kényeztető szolgáltatásokat kínál.

Egy ilyen alkalom elképesztő módon képes feltölteni és kisimítani az embert. A szülők pedig beláthatják, a gyerekeknek is jót tesz, ha kipihenten kapják vissza őket. 

Hovatovább a kettesben eltöltött hétvége jótékonyan hathat a párkapcsolatokra is. Lássuk tehát a legmenőbb felnőttbarát hoteleket az országban, amiknek környékén izgalmas programokat is találhatunk.

Love and Dream Élményvilla (Zalakaros)

Love and Dream Élményvilla Zalakaros

Ezek a prémium lakosztályok igazi luxus kényeztetést nyújtanak, privát jacuzzis szoba is van!

Hirdetés

 

A Kis-Balaton közvetlen szomszédságában lévő Zalakaroson gyakorlatilag minden megvan a kikapcsolódáshoz. Lehet nagyokat túrázni, megmászni a környék több kilátóját, gyönyörködni a Kis-Balaton szinte egyedülálló flórájában és faunájában, de nincs messze innen Nagykanizsa se, ha valami városszerű élményre is vágynánk.

Egyébként szintén a közelben találjuk a kápolnapusztai bivalyrezervátumot, de elugorhatunk a fenyvespusztai állatsimogatóba is.

Zalakaroson egy csomó módon aktívkodhatunk még, bérelhetünk segwayt, vagy kerékpárt, részt vehetünk sétarepülésen, vagy esetleg elmehetünk a híres zalakarosi fürdőbe is lazulni egy kicsit. A Love and Dream Élményvilla tökéletes hely a pihenéshez, 16 éven aluliakat be sem engednek oda, a csendes kikapcsolódásra hangolódott vendégek pedig békésen wellnessezhetnek itt anélkül, hogy bárki is zavarná őket.

Páskom Vendégház (Lajoskomárom)

Páskom Vendégház Lajoskomárom

Kis oázis a semmi közepén. Ha szereted a vintage stílust, ezt a helyet imádni fogod!

Hirdetés

 

A Balaton déli partjától nem messze található Lajoskomáromnak van egy apróbb Isten háta mögötti életérzése, ami egyáltalán nem baj, ha kiengedni érkezünk ide.

A helyi nevezetességek között horgásztavakat és pincesort is találunk, úgyhogy akár meg is kóstolhatjuk a helyi, jellemzően fehér, olaszrizling, illetve zenit jellegű borokat.

A környéket nézve pedig nincs messze innen Ozora, ahol a legendás középkori főúr, Ozorai Pipó várát nézhetjük meg, vagy itt van a közelben Dég is, a maga Festetics kastélyával és közelben a simontornyai vár is. Ha pedig strandolni támad kedvünk, akkor irány Siófok. A lajoskomáromi Páskom Vendégház  fürdőtóval, szaunával, medencével és egyéb wellnessszolgáltatásokkal várja vendégeit és ami a legfontosabb, hogy 14 éven aluliaknak tilos ide a belépés.

Sopronbánfalvi Kolostor Hotel és Étterem (Sopron)

Sopronbánfalvi Kolostor Hotel és Étterem Sopron

A patinás kolostor saját étteremmel rendelkezik, félpanziós ellátással igazi gasztroélményt nyújt.

Hirdetés

 

Sopron csodálatos hely a kikapcsolódásra és a rengeteg helyi látnivalón túl remek főhadiszállása lehet Nyugat-Magyarországi felfedezésének.  Sopronbánfalva annak idején egy a város mellett elterülő község volt, amit mára a megyeszékhely magába szippantott.

A kolostorszálló története is nagyon izgalmas, de itt most legyen elég annyi, hogy a 15. század második felében alapították pálos rendi szerzetesek.

A szálloda nagyon kellemes, 13 éven aluliaknak nem hagyják, hogy megzavarják a pihenésünket, rendelkezik saját étteremmel is, így ha az a tervünk, hogy ki se dugjuk az orrunkat a szállásról, akkor itt ezt a legnagyobb lelki nyugalommal megtehetjük.

Green Corner Vendégház (Püspökladány)

Green Corner Vendégház Püspökladány

Szinte tapintható a vidéki csend! Dőljetek hátra és számlálgassátok a Hortobágy feletti csillagokat.

Hirdetés

 

Igazi alföldi kalandot élhetünk át Püspökladányon és környékén, már csak azért is, mert a közelben kezdődik a Hortobágyi Nemzeti Park, így ha érdekeltek volnánk a nagy pusztai túrázásokban, esetleg némi lovaskocsizásban, lovaglásban, akkor ez lesz a tökéletes hely számunkra. A környék abszolút felfedezhető és érdemes is megtenni, átruccanhatunk például Karcagra megnézni a szélmalmot, vagy a Zádor-hidat és ha már ott járunk, kóstoljuk meg a karcagi birkapörköltöt is, ami hungarikum.

A Green Corner Vendégház ricsajbiztos, nyugis hely, 12 éven aluliak ne is próbálkozzanak, emellett rendelkezik jakuzzival, szaunával, úszómedencével, valamint korlátlan kávéfogyasztási lehetőséggel is.

Ha pedig úgy tartja kedvünk, egy jó kis kerti sütögetést, bográcsozást, vagy klasszikus szalonnasütést is tarthatunk itt.

Bükkös Hotel & Spa (Szentendre)

Bükkös Hotel & Spa Szentendre

Csak egy ugrásra a fővárostól. Még a legelfoglaltabb párok is megérdemelnek egy kényeztető hétvégét!

Hirdetés

 

Azért kevesebb ideális hely létezik az országban egy kis kikapcsolódásra Szentendre történelmi belvárosánál. Már csak a mediterrán kisvárost idéző szűk utcácskák atmoszférája átlényegítheti az embert. Ha már itt járunk, a skanzen meglátogatása kihagyhatatlan, ahogyan egy Duna-parti séta is. Elmerülhetünk a város szépségeiben is, vagy ha egy kicsit harciasabb lelkűek vagyunk, akkor elmehetünk paintballozni, vagy airsoftozni is egyet.

Amennyiben pedig lelkes természetjárók volnánk, semmi esetre se hagyjuk ki a Vasas-szakadékot, a Szentendrei-szigetet és a Dömörkaput.

A Bükkös Hotel & Spa egy négycsillagos szálloda, ami várja a gyereknevelésben eltörődött szülőket, vagy csak a nyugodt pihenésre vágyó fiatalokat, legalábbis azokat, akik már elmúltak 13 évesek. Itt békésen el tud mindenki wellnesselgetni, van bioszauna, finn szauna, infraszauna, jeges szoba, dézsa, gőzkamra, mindenféle masszázsok, és természetesen jakuzzi is.