Kutatók Éjszakája: listán a legjobb programok Budapesten és országszerte 2025-ben
A Kutatók Éjszakája egy évente megrendezett, ingyenes ismeretterjesztő programsorozat, amelynek célja, hogy közelebb hozza a kutatók világát a nagyközönséghez. Az idei esemény szeptember 26-27-én lesz. Egyetlen éjszaka alatt bárki bepillanthat a laborok, egyetemek, kutatóintézetek és innovatív vállalkozások kulisszái mögé. A rendezvény fő üzenete, hogy
a tudomány nem távoli és elvont, hanem a mindennapjaink része,
és izgalmas, kreatív lehetőségeket kínál minden korosztály számára.

A látogatók interaktív előadásokon, kísérleteken, laborbemutatókon, gyárlátogatásokon, workshopokon, játékos vetélkedőkön és technológiai bemutatókon vehetnek részt. A programok széles spektrumot ölelnek fel a csillagászattól a robotikán és a mesterséges intelligencián át a biológiáig és a humán tudományokig. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak élményt: lehet mikroszkóppal vizsgálódni, részt venni fizikai kísérletekben, vagy kipróbálni, milyen érzés egy kutató bőrébe bújni. Nézzük, melyek lesznek a legjobb programok idén országszerte!
A legjobb programok Budapesten
Mozgalmas Történelem: Sporttörténeti vetélkedő a Trefort-kertben
Szeptember 26-án péntek este különleges sport-időutazás vár a Trefort-kertben, ahol játékos és izgalmas programokon keresztül fedezheted fel a magyar sporttörténet legfontosabb fejezeteit. A látogatók vetélkedőn mérhetik össze tudásukat: az ELTE BTK kampusz különböző pontjain felállított állomásokon a századelő, a sport hőskora és az Aranycsapat legendás időszaka kerül terítékre, sőt, nemzetközi érdekességekről is hallhatunk.
A vetélkedő során pedig nem csak elméleti kérdések várnak, hanem aktív kihívások is: például büntetőrúgás, sakk vagy pingpong.
A programot rövid előadások teszik teljessé, amelyek betekintést nyújtanak a magyar sport kezdeteibe, Budapest ikonikus sportépületeibe és Puskás Ferenc pályafutásának felejthetetlen pillanataiba. Ideális program családoknak, barátoknak és mindenkinek, aki szereti a sportot és a történelmet egyaránt.
A program 16 órakor kezdődik, és nem szükséges hozzá előzetes regisztráció. A programot Dr. Zeidler Miklós történész és Dr. Tabi Norbert történész-politológus vezetik. Az ELTE kampuszain emellett számos izgalmas interaktív program, előadás és workshop várja az érdeklődőket, széleskörű témákban!
Nyomtatás mozgatható betűkkel az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai egyetem Bécsi úti kampuszán a kézműves hagyomány találkozik a kultúrtörténettel: ezen a különleges foglalkozáson Li mester kalauzol el a kínai mozgatható betűs nyomtatás világába, amely a 11. században forradalmasította a tudás terjedését. A bemutatón testközelből figyelhetjük meg,
hogyan készültek azok a nyomtatott lapok, amelyek egykor egész birodalmak tudását segítettek megőrizni és terjeszteni.
A mozgatható betűs nyomtatás Kínában Bi Sheng nevéhez fűződik, aki agyagból és később fémből készítette a betűelemeket. Ez a találmány több száz évvel előzte meg Gutenberg híres nyomdagépét, és óriási szerepet játszott abban, hogy a tudományos és irodalmi művek szélesebb körben válhassanak elérhetővé. Li mester bemutatója során nemcsak a technika működését tapasztalhatjuk, hanem azt is, miként illeszkedik ez a módszer az ősi kínai hagyományokba és művészi gondolkodásba.
A program nemcsak történelmi érdekességeket kínál, hanem interaktív élményt is: a látogatók kipróbálhatják a nyomtatást, kézbe vehetik a betűket, és átélhetik azt a kreatív folyamatot, amely évszázadokkal ezelőtt hozzájárult a kultúrák közötti kapcsolatok építéséhez. Igazi különlegesség mindazok számára, akik szeretnének bepillantani a múlt titkaiba, és saját élményeiken keresztül fedeznék fel, hogyan született meg a nyomtatott tudás világa.
A foglalkozás szeptember 26. pénteken 17 órakor kezdődik a Bécsi út 96/b épületben. Az esemény előzetes regisztráció nélkül látogatható.
Ördöglakatok és logikai játékok a HUN-REN Kutatóintézetnél
A HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet több száz különböző nehézségű ördöglakattal várja a logikai feladványok rajongóit, a könnyed, kezdőknek szánt daraboktól egészen a szinte megoldhatatlannak tűnő rejtvényekig. A bemutatón olyan ördöglakatokkal találkozhatunk, amelyek a világ leghíresebb játékkészítőinek műhelyeiből kerültek ki, így valódi különlegességek is kézbe vehetők. Emellett számos olyan fejtörőt is kipróbálhatunk, amelyet egyszerű eszközökből bárki elkészíthet otthon – akár gombokból, drótból vagy fadarabokból. Így ezen a foglalkozáson nemcsak játszhatunk, hanem inspirációt is nyerhetünk saját ördöglakatunk megépítéséhez.

A program ideális családoknak, baráti társaságoknak és mindenkinek, aki szeretné próbára tenni logikai képességeit. A foglalkozások minden egész órában indulnak szeptember 26. pénteken 15 és 20 óra között. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Planetáriumi látogatás az ELTE csillagvizsgálójában
Az ELTE planetáriuma szeptember 27-én szombaton különleges élményt kínál mindazoknak, akiket lenyűgöz az éjszakai égbolt világa. A látogatók a csillagképek és népszerű égi objektumok bemutatóján vehetnek részt, ahol nemcsak a látvány, hanem a tudományos háttér és izgalmas érdekességek segítenek jobban megérteni a kozmosz titkait.
A programhoz kapcsolódó laborlátogatásokra a rendezvény napján, szeptember 27-én 15 órától lehet regisztrálni a helyszínen. A laborbemutatók három időpontban zajlanak: 16.00–17.15, 17.30–18.45 és 19.00–20.15 között.
Az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézet emellett számos más izgalmas programmal is várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján: érdemes ezekre is benézni!
Drónprogramozás kezdőknek is a Pázmányon
Kíváncsi vagy, hogyan lehet pár sor kóddal életre kelteni egy repülő szerkezetet? A Pázmány Péter Katolikus Egyeteminteraktív foglalkozásán kipróbálhatod, milyen érzés saját programkódoddal irányítani egy valódi minidrón mozgását. A drón könnyen kezelhető, így a kihívások mindenki számára játékosan teljesíthetők – programozási előismeretek nélkül is.

A résztvevők lépésről lépésre kapnak segítséget, miközben szórakoztató feladatokon keresztül nyernek betekintést a modern robotika és programozás világába. Akár kezdőként, akár tapasztaltabb érdeklődőként érkezel, garantáltan izgalmas élményben lesz részed: te magad is aktív alkotóvá válsz, miközben mozgásba hozod a technológiát.
A foglalkozás két alkalommal indul szeptember 26-án pénteken, 17:30-kor és 19:30-kor. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Papírkészítő workshop az Óbudai Egyetemen
Fedezd fel a papírkészítés ősi mesterségét az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor karán, ahol egy különleges kézműves workshop keretében te magad is kipróbálhatod a papírmerítés és a márványozás technikáit! A foglalkozáson nemcsak színes, egyedi textúrájú papírokat készíthetsz, hanem
bepillantást nyerhetsz abba is, hogyan vált a papír az emberi kultúra és tudás egyik legfontosabb hordozójává.
A papírkészítés története több mint kétezer évre nyúlik vissza: Kínában találták fel és onnan terjedt el az egész világon. A papírmerítés során rostokból álló vízes pépet szűrőkereten emelnek ki, amelyből megszületik a lap – minden darab egyedi, ahogy a készítője formálja. A márványozás technikája pedig különleges mintákat hoz létre festékekkel a víz felszínén, amelyeket a papírra átvezetve igazi művészi alkotások születnek.
A program 7 éves kortól ajánlott bárki részére, aki szeretne két kézzel alkotni, kísérletezni a színekkel és textúrákkal, és közben átélni a papír varázslatos világát. A foglalkozás két turnusban indul szeptember 26. szombaton 18 és 19 órakor; a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Ehető csomagolások a MATE Budai Campusán
Az élelmiszeriparban ma már nemcsak az ízek és a minőség számítanak, hanem az is, hogy miként csomagoljuk be a termékeket. A fenntarthatóság jegyében a csomagolóanyagok újrahasznosíthatósága és lebomlása kiemelt fontosságot kap, hiszen a műanyag hulladék hatalmas környezeti terhet jelent világszerte. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemworkshopjának célja, hogy bemutassa a legújabb fejlesztéseket és kreatív megoldásokat, amelyek segítségével csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat, és tudatosabban választhatunk a mindennapokban is.
A program során a résztvevők megismerkedhetnek innovatív csomagolási technológiákkal, köztük
az ehető csomagolóanyagokkal, amelyek a jövő élelmiszeriparának izgalmas irányát jelentik.
Képzeld el, hogy a szívószál, a tányér vagy akár a bevonat, amely védi az ételt, egyszerűen elfogyasztható – így sem hulladék, sem szennyezés nem marad utána. Emellett szó lesz lebomló biopolimerekről, természetes alapanyagokból (pl. algából, kukoricából, cellulózból) készített fóliákról, valamint az újrahasznosítás legújabb trendjeiről.
A workshop szeptember 26. pénteken 16 órakor kezdődik, és előzetes regisztrációval látogatható.
Cianotípia worshop Budapest Főváros Levéltárában
Budapest Főváros Levéltárának látogatói a cianotípia eljárását próbálhatják ki, amely a fényképezés egyik legősibb és legegyszerűbb kémiai technikája. A résztvevők nemcsak betekintést nyerhetnek a múlt dokumentumkészítési módszereibe, hanem saját tervmásolatot is készíthetnek, amelyet emlékül haza is vihetnek. Emellett lehetőség lesz kipróbálni régi íróeszközöket és írásmódokat, miközben megtudhatod, mivel és mire írtak elődeink évszázadokkal ezelőtt.
A cianotípia eljárást 1842-ben Sir John Herschel angol csillagász és kémikus fedezte fel, és
az egyik legelső fotóeljárásként tartják számon.
Nevét a jellegzetes kék színről kapta, amelyet a vas-sókkal végzett kémiai reakció eredményez. A 19. században széles körben használták műszaki rajzok, építészeti tervek és más dokumentumok másolására – innen ered a “blueprint” kifejezés is. Ma a cianotípia nemcsak történeti érdekesség, hanem népszerű művészi technika is, amellyel különleges, mélykék árnyalatú képek készíthetők.
A foglalkozás szeptember 26. pénteken kezdődik, és előzetes regisztráció nélkül látogatható.
Cigánylabirintus: érzékenyítő társasjáték az ELTE TTK kampuszán
Az ELTE Társadalomtudományi karának kampuszán különleges foglalkozásban lehet részünk: a Cigánylabirintus egy különleges, interaktív társasjáték, amelyben a résztvevők roma karakterek szerepébe bújva tapasztalhatják meg, milyen mindennapi döntésekkel és akadályokkal kell szembenézniük a roma állampolgároknak Magyarországon.
A játék a 2000-es évek elején játszódik, de a bemutatott helyzetek – munkakeresés, oktatás, lakhatás, családi és közösségi kihívások – ma is aktuálisak és elgondolkodtatóak.
A játékmenet során minden döntés számít: a játékosok választásai befolyásolják a karakterük sorsát, így megtapasztalhatják, milyen következményekkel járhat egy-egy hétköznapi helyzetben hozott döntés. A résztvevők végigjárnak egy útvonalat, ahol váratlan fordulatok, sztereotípiákkal szembesítő helyzetek és valós életből merített döntési pontok várják őket. A játék végére mindenki más tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodik, amelyek segítenek mélyebben megérteni a roma embereket érő előítéleteket és nehézségeket.
A program regisztrációhoz kötött, és fontos, hogy a résztvevők a játék teljes időtartama – 2 óra – alatt végig jelen tudjanak lenni. A foglalkozás szeptember 26. pénteken 18:30-kor kezdődik.
Ügynökök éjszakája az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában
Képzeld el, hogy 1957 márciusában, közvetlenül a forradalom leverése után téged és barátaidat letartóztatnak illegális röplapkészítés miatt. Az őrszobán ülve lassan világossá válik, hogy köztetek van valaki, aki elárulta a terveteket a hatóságoknak.
Egyetlen éjszakátok marad arra, hogy kiderítsétek, ki lehet a beépített ember.
Ez az izgalmas, szerepjátékos élmény egyszerre nyújt szórakozást és betekintést a közelmúlt történelmének sötétebb fejezeteibe.
A programot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában rendezik meg, amely egyedülálló intézmény Magyarországon: itt őrzik a kommunista diktatúra titkosrendőrségének iratait, dokumentumait és aktáit. A levéltár célja, hogy a kutatók és az érdeklődők számára feltárja a múlt rejtett oldalait, valamint hogy segítse a társadalmi emlékezet formálását.
A játék három különböző időpontban indul szeptember 26. pénteken: 17:00-kor, 18:30-kor és 20:00-kor. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
A legjobb programok országszerte
Fröccsöntés a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki kara különleges programra invitál, melynek fő kérdése egy mindennapi tárgy körül forog: mit lehet tenni egy használt műanyag kupakkal?
A fröccsöntés egy széles körben alkalmazott gyártási technológia, amelyet elsősorban műanyag alkatrészek nagy sorozatban történő előállítására használnak. A folyamat során a granulátum formájú műanyagot felmelegítik és megolvasztják, majd nagy nyomással a szerszám zárt formájába préselik. A hűtés után a megszilárdult terméket kiveszik a formából, és azonnal felhasználhatóvá válik. A technológia előnye, hogy rendkívül pontos, bonyolult geometriájú darabok is gazdaságosan készíthetők vele, minimális utómunkával. Ezért a fröccsöntést számos iparágban – az autógyártástól a csomagolóiparon át az orvostechnikáig – alkalmazzák, ahol fontos a méretpontosság, a gyors gyártási ciklus és a költséghatékonyság.
A foglalkozás keretében saját, tetszőleges figurádat készítheted el ezzel az eljárással. A program szeptember 26. pénteken, 17, 18 és 19 órakor indul, és előzetes regisztrációhoz kötött.
A Squid Game játékai a győri Révai Gimnáziumban
A Nyerd meg az életed (Squid Game) című sorozat világszerte hatalmas sikert aratott, és nemcsak a feszült történet, hanem a benne bemutatott koreai tradicionális gyerekjátékok miatt is. A győri Révai Miklós Gimnáziumbante magad is kipróbálhatod ezeket a különleges játékokat: lesz ttakji (papírlapokkal játszott pörgős ügyességi játék), phaengi (koreai pörgettyű), jegichagi (a tollaslabdához hasonló rúgójáték) és gonggi (apró kavicsokkal vagy műanyagdarabokkal játszott ügyességi játék). Emellett a programon bemutatják a yutnori nevű társasjátékot is, amelyet hagyományosan a holdújév ünnepéhez kötnek, és a családok kedvelt szórakozása Dél-Koreában.
A program főként gyerekeknek és fiataloknak ajánlott. A foglalkozás szeptember 26. pénteken 16:30-kor kezdődik, és a részvételhez nincs szükség előzetes regisztrációra.
Batikolás a soproni Széchenyi Gimnáziumban
A soproni Széchenyi István Gimnáziumban kipróbálhatod a textilművészet egyik legszínesebb és legizgalmasabb technikáját: a batikolást! Ez az ősi textilszínezési eljárás Indonéziából ered, ahol a mai napig a hagyományos öltözködés része. A batikolás lényege, hogy a textil egyes részeit viasszal, fonallal vagy gumival lefedik, majd festékbe mártják. A lefedett részeket a festék nem fogja meg, így különleges, színes minták és átmenetek születnek. A folyamat minden egyes darabot egyedivé tesz:
nincs két teljesen egyforma batikolt textil.
A foglalkozáson te is kipróbálhatod ezt a kreatív technikát: hozz magaddal egy pólót, vászontáskát vagy bármilyen textilt, amelyet szeretnél saját kezűleg színes mintákkal feldobni. A batikolás mellett kézműves sarokkal is készülnek a helyszínen: fűzhetsz gyöngyöt, készíthetsz karkötőt és más apró díszeket, így garantáltan mindenki talál magának kreatív elfoglaltságot.
A program szeptember 26. péntek 16:00 órakor kezdődik, és regisztráció nélkül látogatható.
Történelmi gasztroest a soproni Széchenyi Gimnáziumban
A soproni Széchenyi István Gimnázium különleges gasztrokalanddal várja a látogatóit: az est központi témája
az étel és ital, amelyen keresztül a történelem, az irodalom és a kultúra is életre kel.
A legkisebbek rajzfilmes állomásokon találkozhatnak kedvenc hőseik kedvenc fogásaival – Micimackó mézével vagy Garfield lasagnéjával –, miközben játékos feladatok, kézműveskedés, illatok és kóstolók teszik élményszerűvé a programot.
A nagyobbak és felnőttek nosztalgikus és történelmi távlatokba is bepillanthatnak: a Kádár-kori menza kvíz a hetvenes-nyolcvanas évek ízeit és emlékeit idézi fel, míg az Időutazó lakoma középkori menükkel, fűszerekkel és török kori gasztronómiai titkokkal ismerteti meg a résztvevőket. Az irodalmi kávéházban a századforduló hangulatát élhetjük át, ahol kávé és tea mellett költők és írók világát idézik meg játékos feladatok. A filmrajongók sem maradnak élmény nélkül: külön feladatok mutatják meg, miként váltak emlékezetessé vacsorajelenetek a mozikban. A régi szakácskönyvek bemutatója pedig arra világít rá, hogyan változott az ételkultúra évszázadok során.
A program szeptember 26. pénteken 16 órakor kezdődik, és előzetes jelentkezés nélkül látogatható.
Szabadulószekrény a Vas Megyei Levéltárban
A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Vármegyei Levéltárában őrzött régi kincsek új funkciót nyernek: gyűjtsd össze barátaidat vagy családtagjaidat, és alkossatok 3–4 fős csapatot, hogy közösen próbáljátok ki a különleges játékot! A feladatotok, hogy kronogrammák segítségével fejtsetek meg izgalmas rejtvényeket, amelyek a levéltári zöld szekrény fiókjaiban várnak rátok. Ha ügyesen haladtok, a végén rátaláltok az elrejtett üzenetre is.
A program szeptember 26. pénteken félóránként indul 16 és 20 óra között. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Retró játékok az Óbudai Egyetem székesfehérvári kampuszán
’80-as évek szerelmesei, figyelem: az Óbudai Egyetem Alba Regia karán a felnőttek visszatérhetnek a gyermekkorba, és megmérkőzhetnek saját gyermekeik ellen olyan legendás számítógépes játékokban, mint a a Pac-Man vagy a Donkey Kong, amelyek generációk kedvenceivé váltak. A videójátékok forradalmának hajnalából érkező kihívások az egész család számára szórakoztató programot kínálnak.
A foglalkozás szeptember 26. pénteken 17 órakor kezdődik, és előzetes jelentkezés nélkül látogatható.
Fényterápia a Debreceni Egyetem üvegházában
Egy kis kikapcsolódásra vágysz? A Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézetefényterápiás programmal várja látogatóit a Böszörményi úti Campus bemutatókertjének üvegházában. A kora esti fények és a LED-világítás hangulatát teázással, dísznövények, gyógy- és fűszernövények társaságában élvezhetik a résztvevők.
A látogatók tárlatvezetésen ismerhetik meg a funkcionális és ehető dísznövények világát, betekinthetnek a mikrozöldség-termesztés és a zöldségcsíráztatás otthoni fortélyaiba, valamint megtudhatják, hogyan segíthet a pótmegvilágítás a gyógy- és fűszernövények nevelésében otthoni körülmények között. A teljes időtartam alatt lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre a Kertészettudományi Intézet munkatársaival, gyógynövény- és gyümölcsteák kóstolására, valamint őszi érésű gyümölcsök megízlelésére. A hangulatos estét mézeskalács-díszítés is színesíti, amelyet ehető dísznövényekkel tehetnek egyedivé a látogatók.
A program három turnusban indul szeptember 26-án pénteken– 18, 19 és 20 órakor –, kb. 20–30 perces időtartamban. A résztvevők gyülekezőpontja a Kazánház és a focipályák között lesz, 5 perccel a kezdési időpont előtt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Virtuális valóság-élmény a Debreceni Egyetemen
Fedezd fel a jövő technológiáját testközelből! A Debreceni Egyetem Informatikai Kara különleges programmal várja az érdeklődőket, ahol megismerkedhetsz a virtuális valóság legújabb fejlesztéseivel és gyakorlati alkalmazásaival. A virtuális környezetek ma már nemcsak a szórakoztatásban, hanem a tudományos kutatásban, az oktatásban és a mindennapi életben is egyre nagyobb szerepet kapnak.
A látogatók az eseményen Oculus headsetek segítségével maguk is beléphetnek a háromdimenziós virtuális világokba, és saját élményként tapasztalhatják meg, milyen érzés kalandozni ezekben a különleges terekben. Egy interaktív, látványos és inspiráló bemutató vár mindenkit, aki kíváncsi arra, hogyan formálja át a virtuális valóság a jelenünket – és a jövőnket.
A program két turnusban indul szeptember 26. pénteken, 18 és 19 órakor. A részvételhez előzetes regisztráció nem szükséges.
Gyógynövénybemutató a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem kertésztanoncai minden érzéket megszólító élménnyel várják az érdeklődőket: a gyógynövényeket ugyanis fogyasztjuk teában vagy fűszerként, gyógyítunk és szépítkezünk velük, miközben színeik és illataik különleges hangulatot teremtenek. De vajon tudod, hogyan nyerik ki az illóolajat a citromfűből vagy a mentából? Készítettél már saját tinktúrát bazsalikomból, körömvirágból vagy narancsból? És biztosan helyesen főzöd meg a napi gyógyteádat?

Ez az interaktív foglalkozás egy rövid bevezető után igazi boszorkánykonyhát ígér:
a résztvevők különleges gyógyteákat kóstolhatnak, kipróbálhatják magukat illatfelismerő játékban, valamint szárított gyógynövények felismerésében.
A legkisebbeket gyógynövényes színezők és játékos feladatok várják, így a program a család minden tagjának élményt kínál.
A foglalkozás szeptember 26. péntek 15 órakor indul, és előzetes regisztrációhoz kötött.
Irodalomterápiás workshop az egri Eszterházy Egyetemen
Állj meg egy pillanatra, engedd el a rohanást, és merülj el a költészet világában! Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemworkshopján a versek és szövegek sorai segítenek abban, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, jobban megértsd érzéseidet, és megtaláld a saját hangodat. Ez a foglalkozás nem irodalomóraként működik, hanem élményként:
a közös olvasás és beszélgetés során mindenki saját élményeket, gondolatokat hoz felszínre, amelyek segítenek az önismeret elmélyítésében.
Az irodalomterápia módszere azon alapul, hogy az irodalmi szövegek – különösen a versek – képesek tükröt tartani az olvasónak. Az azonosulás, a felismerések és a közös megosztás segítenek a lelki folyamatok megértésében és feldolgozásában. Nem szükséges előzetes irodalmi tudás, hiszen a cél nem a művek elemzése, hanem az, hogy a sorok által mindenki közelebb kerüljön saját érzéseihez és gondolataihoz.
A program szeptember 26-án pénteken, 9 órakor kezdődik. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
