Belföld 2020. október 24.

Közel 35 milliárdnyi adócsökkentés jöhet a Szép-kártyáknál jövőre

Startlap Utazás Belföld 2020. október 24.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, a koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos intézkedéssel segítette eddig is a kormány, és a segítségnyújtás folytatódik.

Egymillió dolgozónak nőhet a Szép-kártyára érkező juttatása

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövőre továbbélő adókönnyítéssel mindenki nyer.

Ez három az egyben intézkedés, hiszen támogatja a vállalkozásokat, a turizmust és a foglalkoztatottakat is – fogalmazott az államtitkár, aki szerint 2021-ben egymillió munkavállalónak nőhet a Szép-kártyára érkező juttatása.

Az MKB Bank Széchenyi Pihenõkártyája (SZÉP-kártya), amelyet Vékás Sándor vett át a pénzintézet székházában.
MTI Fotó: Manek Attila

Mint mondta: a 2020. április 22-től 2020. december 31-ig tartó majd háromnegyed éves időszakban megfelezték a Szép-kártya adóterhét, ami április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék.

Míg az adó a felére csökken, addig kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódik – emelte ki.

A Szép-kártyára utalt béren kívüli juttatás után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a munkáltatónak, amennyiben az nem haladja meg a törvény által meghatározott, rekreációs keretösszeget – fejtette ki Izer Norbert.

Megjegyezte, hogy a tavasszal felemelt összeghatárok jövő nyárig változatlanul tovább élhetnek.

35 milliárd forinttal több maradhat a vállalkozásoknál

A rekreációs keretösszeg a koronavírus-válság időszakában 800 ezer forint, amelyből a Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható.

A költségvetési szerveknél változatlanul hatályos maradhat jövőre is a még tavasszal (200 ezer forintról) megduplázódott 400 ezer forintos keretösszeg – mondta Izer Norbert. 

Ha az idén tavasszal bevezetett két adóügyi könnyítés meghosszabbítását megszavazza az Országgyűlés, akkor jövőre 35 milliárd forinttal több maradhat a vállalkozásoknál. A Szép-kártyára utalt összegek pedig a koronavírus-válságban nagy segítséget jelentenek a magyar turizmusnak – húzta alá az államtitkár.

Az adóügyi könnyítés minden 2021. június 30-ig Szép-kártyára utalt összegre lesz érvényes, vagyis minden dolgozó megkaphatja jövőre a 800 ezer forintot, a munkáltatónak mindössze csak arra kell figyelnie, hogy az összeg legkésőbb június 30-ig megérkezzen az érintettek Szép-kártyájára – magyarázta az államtitkár.

Keresés az oldalon