Világ 2020. március 12.

Koronavírus: szükségállapotot hirdettek Csehországban, hamarosan a lengyelek jönnek

Fatima Világ 2020. március 12.
A koronavírus miatt szükségállapotot hirdetett ki a cseh kormány, a lengyelek is követik őket.

Március elsején regisztrálták az első három COVID-19-fertőzött Csehországban, mindnyájan észak-olaszországi útjukról tértek haza. Azóta közel két hét telt el, a betegek száma 96-ra nőtt a Worldometer szerint.

Fotó: Getty Images

Betiltották a rendezvényeket, bezárták a szórakozóhelyeket

Március 12-én, csütörtökön szükségállapotot hirdetett ki cseh a kormány a Prágában tartott sajtóértekezleten a kormány rendkívüli ülése után. Andrej Babis miniszterelnök közölte: a rendelkezés csütörtök délután kettőkor lépett életbe a lakosság egészségének védelme érdekében, hatálya harminc nap – írja az MTI.

A rendeletben péntek reggel hat órával kezdődően megtiltották a sport- és kulturális rendezvényeket, emellett este nyolc órától reggel hatig tilos belépni a vendéglátóhelyekre, tehát lényegében bezárták azokat. A bevásárlóközpontokban működő vendéglátóipari egységeket pedig péntektől kell bezárni.

A lengyel egészségügyi miniszter még csütörtökön kihirdeti a veszélyhelyzetet

Lengyelországban március 4-én regisztrálták az első koronavírusos beteget, aki Németországból tért haza, azóta 47-re emelkedett a fertőzöttek száma. Március 12-én bekövetkezett az első haláleset, nem sokkal később pedig Varsóban Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter már a veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a sajtóértekezletén – írja az MTI.

Szumowski közölte: miután a WHO világjárványnak nyilvánította a koronavírust, még csütörtökön kihirdetik a lengyelországi veszélyhelyzetet. Ennek értelmében korlátozható bizonyos termékek forgalmazása és intézmények működése, az egészségügyi dolgozókat kötelezhetik, hogy fertőzötteket kezeljenek, és bizonyos ingatlanok kötelező rendelkezésre bocsátást rendelhetik el. Jelenleg több mint 1200 fertőzésgyanús személyt tartanak karanténban. Szerda óra a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy a házi karanténban lévők betartják-e az intézkedéseket. 

Március 25-ig a kormány felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben, bezártak a színházak, mozik, múzeumok. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Rendkívüli helyzetet hirdetett a szlovák kormány

Március 11-én Pozsonyban hirdette ki a rendkívüli helyzetet a szlovák kormány, az intézkedés csütörtökön reggel hat órától lépett életbe az ország területén. Peter Pellegrini miniszterelnök elmondta: ez nem jár a lakosságot érintő utazási korlátozásokkal, viszont az intézkedés lehetővé teszi, hogy bizonyos döntéseket rendeletek formájában hozzanak meg – írja az MTI.

Kényszerszünetet rendeltek el oktatási intézményekben; jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is – jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő. 

Sok kulturális, sport- és más intézmény bezárt, és folyamatosan gyarapodik a számuk. Megtiltották a tömegrendezvényeket, ráadásul a temetéseken is már csak a legszűkebb család vehet részt. A kórházakban, a büntetés-végrehajtási és a szociális intézményekben már több mint egy hete látogatási tilalom van érvényben, a nemzetközi reptereken szigorú ellenőrzéseknek vetnek alá minden utast – a kritikus területekről hazaérkezőknek 14 napos karanténnal kell számolniuk. 

Jelenleg összesen 16 regisztrált esetről tudnia Worldometer szerint.

Keresés az oldalon