Kormányzati portál: tudnivalók a külföldről hazatérőknek

Startlap Utazás
A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden.

A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti.

A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést – írták.

Segítség az ingázóknak

Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

Részletesen a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az ingázókra vonatkozó szabályok:

6. Ingázók

10. § (1) A külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

(2) Az (1) bekezdés szerint Magyarország területén tartózkodó személy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül köteles tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

(3) A külpolitikáért felelős miniszter által az (1) bekezdés alapján meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

A teljes rendelet itt érhető el.

Kötelesek eltűrni

ALEX HALADA / AFP

A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni. Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság – a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal – által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni – írták.

A hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan.

Önköltségen két alkalommal

Az érintettek önköltségen két alkalommal – a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel – elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz.

A kérelem benyújtásának díja háromezer forint.

Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént.

Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el.     

Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól.

Maradj otthon

Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit – láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar – észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak – például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről.

Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, ezen a honlapon található.