Fotókon a pápát választó Vatikán: szerda este hét óra után szállhat fel az első füst
A pápaválasztó konklávé május 7-én, szerdán délután fél ötkor veszi kezdetét, amikor a bíborosok bevonulnak a Sixtus-kápolnába – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Az első füst tehát szerda este hét óra előtt nem szállhat fel – írja az MTI.
A konklávé megkezdése előtt a bíborosok szerdán reggel közös imával és fél hétkor kezdődő reggelivel indították a napot a Szent Márta-házban. Délelőtt 10 órakor gyalogosan vonultak át a Szent Péter-bazilikába a Pro eligendo Romano Pontifice misére, amelyet a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros mutatott be. Délután autóbusszal szállítják őket az apostoli palotákhoz, ahonnan fél ötkor vonulnak be közösen a Sixtus-kápolnába. Az ajtót az ukrán származású Mykola Bychok, melbourne-i püspök zárja majd be – ő a legfiatalabb pápaválasztó bíboros.
Ez a konklávé hivatalos kezdete – a szó a latin „cum clave” kifejezésből ered, amelynek jelentése: „kulccsal bezárva”.
Ketten nem tudnak jelen lenni
A szavazásra jogosult 135 bíboros közül 133 tartózkodik jelenleg a Vatikánban – két bíboros, a spanyol Antonio Canizares és a kenyai John Njue betegség miatt lemondta részvételét.
Csütörtökön délelőtt két szavazási kört tartanak: ha az első már sikeres, akkor fél 11 körül emelkedhet fel a fehér füst, ha nem, akkor dél körül. Délután újabb két szavazásra kerül sor: fél hatkor, illetve este hét óra körül.
Ha fekete füstöt látunk, az azt jelenti, hogy a választás holnap folytatódik. Ha fehér, akkor új pápánk van.
Teljes a hírzárlat
A választás biztonságának érdekében a Vatikán egész területén szerdán délután három órától teljesen lekapcsolják a mobiltelefonokhoz, táblagépekhez és számítógépekhez szükséges távközlési jeleket – közölte a Vatikán kormányzósága. Ez az intézkedés a pápai állam minden részére kiterjed, még a harminc kilométerre található Castel Gandolfóra is. Egyedül a hívek és turisták által látogatható Szent Péter tér képez kivételt. A bíborosok mobileszközeiket a Szent Márta-házban és egyéb szálláshelyeiken hagyják, a Sixtus-kápolnába azokat nem vihetik be – jelentette ki Matteo Bruni.
A konklávé zártságát biztosító intézkedések célja, hogy megakadályozzák a hírszivárgást, és hogy a szavazás tisztaságát semmilyen külső befolyás ne érje. A Vatikán felvételt tett közzé a szavazásra előkészített Sixtus-kápolnáról, valamint arról a szomszédos szobáról, ahol három különböző méretű fehér reverenda várja az újonnan megválasztott pápát.
Így zajlik a szavazás
Sorsolással választják ki a szavazás felügyeletét ellátó bíborosokat, és már ismert a szavazás sorrendje is. Elsőként Pietro Parolin adja le voksát, Erdő Péter tizedikként, Németh László, a belgrádi főegyházmegye érseke pedig a 101. helyen szavaz majd. Minden bíboros annak a személynek a nevét írja le, akit pápának szeretne – akár saját magukat is választhatják. Azok a bíborosok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak jelen lenni a kápolnában, saját szobájukból szavazhatnak.
Új pápa akkor kerül megválasztásra, ha egy jelölt legalább 89 bíboros támogatását megszerzi – ez gyakran több fordulót igényel.
Rövid konklávéra számítanak
A bíborosi testület az utóbbi napok tanácskozásain megosztotta, milyen egyházfőre lenne szükség:
olyan pásztorra, aki az emberség példaképe, közel áll a szenvedőkhöz, és hidat képez a háborúk és megosztottság sújtotta világban.
A Caritas Internationalis elnöke, Tarcisius Isao Kikucsi bíboros szerint a választás rövid lesz – ő már lefoglalta haza tartó repülőjegyét is.
A BBC szerint Giovanni Battista Re, a konklávét megelőző szentmise celebráló atyája, arra kérte társait, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki képes irányítani a Katolikus Egyházat egy „nehéz és összetett” időszakban.
„Ez egy erőteljes felhívás, hogy megőrizzük az Egyház egységét… olyan egységet, amely nem jelent uniformitást, hanem szilárd és mély közösséget a sokféleségben” – mondta a szentmisén.
A 91 éves Re már nem vehet részt a konklávén. A szavazók számára a korhatár ugyanis 80 év. Rámutatott, hogy a szavazás rendkívüli fontosságú, és a bíborosoknak minden „személyes megfontolást félre kell tenniük”.
Korábban a konklávék hetekig vagy akár hónapokig is elhúzódtak. Olyan is előfordult, hogy egyes bíborosok még a folyamat során hunytak el. Az utóbbi két konklávé azonban már a második nap végére eredményt hozott.

