Kényszerleszállás Velencében: légzőpalackos emberek lepték el a fedélzetet
Egy Londonból induló British Airways járat Velencében hajtott végre kényszerleszállást, mert több utas és a személyzet is rosszul lett – írta a Blikk. A tűzoltók teljes védőruhában vizsgálták át a gépet, de a légitársaság szerint ez csupán óvintézkedés volt, mivel mérgező anyagot nem találtak.
A járat így mintegy 8 órát késett, ráadásul az utasok beszámolói szerint az incidens teljesen tönkretette a nyaralás kezdetét. A fedélzeten utazott a 61 éves Melanie Wells és 19 éves lánya, Imogen is, akik Londonból Egyiptomba indultak pihenni.

Melanie arról számolt be, hogy a felszállás után lett rosszul, amit eleinte a repülőn uralkodó hőmérsékletének tulajdonított. Rövid időn belül azonban más utasok és a személyzet tagjai is gyengének érezték magukat, ráadásul ettől a légiutas-kísérők pedig pánikba estek. Emiatt a gép Velencében szállt le kényszerűen.
A kifutón a gép megérkezésekor már rendőrök, mentők és tűzoltók fogadták a járatot, akik védőruházatban és légzőkészülékkel vizsgálták meg az utasokat és a személyzetet. A légitársaság közölte, hogy a leszállás egy elővigyázatossági intézkedés volt technikai probléma miatt. A BA mérnökei átvizsgálták a repülőt, és nem találtak mérgező anyagra utaló nyomot, így a gép másnap ismét forgalomba állt.

