Pokémonokhoz hasonló, halálos kék lényektől rettegnek a spanyol strandokon
Az Alicante tartománybéli Costa Blanca partszakaszán fekvő Guardamar del Segura település jelentette, hogy augusztus 20-án, szerdán bezárta összes strandját a Gaucus atlanticus, más néven tengeri fecske, illetve kék sárkány megjelenése miatt – számolt be az Independent.

A turistákat gyakran figyelmeztetik, hogy ne látogassák a spanyol strandokat, amikor a látványos, kék állatkák partra sodródnak, mivel csípésük nagyon erős lehet.
Guardamar del Segura rendőrsége 20-án az önkormányzat területén található összes strandon megtiltotta a fürdést. „Az érintkezés ezzel a tengeri állattal veszélyes lehet, és fájdalmas égési sérüléseket okozhat a bőrön” – írta a helyi rendőrség egy közösségi médiában.
Másnap, augusztus 21-én, csütörtökön a tilalmat feloldották, és a fürdőzés ismét engedélyezett lett, de a rendőrség óvatosságra intette a látogatókat.
Csütörtökön továbbra is sárga zászló lobogott, jelezve a mérsékelt veszélyt.

A gyakran Pokémon-szereplőkhöz hasonlított állatok valójában különleges csigák, amelyek nagyobb, nyílt tengeri állatokra vadásznak, jellemzően a mérgező portugál gályára. Mivel
immunisak a portugál gálya mérgére, képesek táplálkozni belőle. A kék sárkány elfogyasztja az egész gályát, majd a mérgét saját használatra összegyűjti, és egy még erősebb méreggé alakítja.
Az alig 4 centis lények világos- és sötétkék csíkokkal rendelkeznek, csípős csápjaik szárnyakként szétterülnek, és a gyomrukban lévő gázbuborékok segítségével az óceáni áramlatok és a szél sodorja őket.
Guardamar del Segura polgármestere, José Luis Sáez szerdai tanácsai szerint a kék sárkányokat kesztyűben sem szabad megérinteni. A településvezető arra kérte a lakosságot, hogy amennyiben találkoznak a szóban forgó állatokkal, értesítsék a mentőket és a hatóságokat, és ha viszketés jelentkezik, öblítsék le az érintett területet sós vízzel, majd menjenek a sürgősségi osztályra. „Ezek mérgező példányok, amelyek csípése hányingert, fájdalmat és hányást okoz” – közölte. Hozzátette, hogy a rendőrség és a mentőszolgálat továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet.

