A repülés során számos fizikai furcsaság szórakoztatja az utasokat – például a palackok összezsugorodása vagy a chipses zacskók felpuffadása a kabinnyomás változása miatt. Azonban van egy kevésbé mókás, sőt inkább gyomorforgató jelenség is, amely időnként előfordul: ez az úgynevezett “kék jég”. A cseppet sem kellemes magyarázatnak a Daily Mail járt utána.
Undorító, és veszélyes is lehet
A “kék jég” akkor keletkezik, amikor a repülőgép vécéjéből származó szennyvíz – amit kék fertőtlenítőszerrel kevernek – megfagy a nagy magasságban, majd leszállás közben darabokra törik, és a földre zuhan. Bár a modern repülőgépek szennyvízrendszere zárt és rendszeresen karbantartott, hajszálrepedések vagy hibás tömítések miatt néha kis mennyiségű szivárgás előfordulhat. Ez komoly károkat okozhat a földön – adott esetben személyi sérülést is, bár ez ritkán fordul elő.

Az elmúlt években azonban több eset is bekerült a hírekbe. 2015-ben Indiában
egy idős nő megsérült, amikor egy jégtömb zuhant rá az égből – valószínűleg egy repülő vécéjéből származó kék jég volt.
Egy évvel később Kanadában egy tanárnő házának tetejét ütötte át a fagyott ürülék, a ház belsejében is jelentős kár keletkezett. Hasonló eset történt Long Islanden is, ahol két ház tetejét törte be a zuhanó kék jég.
Nemcsak Amerikában és Ázsiában, hanem Európában is előfordulnak ilyen esetek.
Egy londoni kápolna 1971-ben szenvedett hasonló károkat egy istentisztelet közben.
Egy másik esetben egy brit férfi arról számolt be, hogy több millió fontot érő történelmi házát károsították a Heathrow repülőtér közelében elhaladó gépek – köztük egy esetben a kék jég törte be az udvarán lévő üveglámpást.
Bár ezek az események ritkának tűnnek,
az Egyesült Királyság Polgári Légiközlekedési Hatósága évente mintegy 25 ilyen esetet jegyez fel,
Észak-Amerikában pedig hasonló adatokról számolnak be. A legtöbb esetben a kék jég lakatlan területen ér földet vagy még a levegőben darabokra törik. A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a repülőgépek minden rendszere – még a vécék is – rendszeres karbantartást igényel, hogy megelőzzék az ilyen veszélyes és kellemetlen incidenseket.
