Bezárnak két pompás hazai kastélyt, elküldik a dolgozókat

Pitz Dániel
Négy vármegyében és a budapesti központban csoportos létszámcsökkentésre kényszerül a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., felfüggesztik két népszerű kastély látogathatóságát is.

A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) országosan 50 műemléket, köztük 18 kastélyt és 12 várat üzemeltet. A kialakult gazdasági helyzet és a megnövekedett rezsiárak miatt a cég racionalizálja kiadásait – adta hírül az MTI.

Két kastély is bezárja kapuit

A NÖF tájékoztatása szerint arra kényszerültek, hogy két fontos műemlék épületet is bezárjon. 

A mostani döntés értelmében

 az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és a péceli Ráday-kastély látogathatóságát is felfüggesztik,

négy vármegyében, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében és a budapesti központban pedig csoportos létszámcsökkentést hajtanak végre.

Az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély a megnyitása után
Az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély / Fotó: MTI/Vajda János

A társaság az elbocsátandó munkavállalók elhelyezkedésének segítésére karriertanácsadást és konzultációs programot indít, illetve együttműködést kezdeményez a foglalkoztatáspolitikáért felelős központi és helyi kormányzati szervezetekkel.

A csoportos létszámleépítésekkel összesen 168 munkavállalótól válnak meg. Ezzel a társaság munkavállalóinak száma 780-ról 612-re csökken. A megmaradt munkahelyeket a hatékonyságnöveléssel, racionalizálással tudják megőrizni.