90 országban járt már az amerikai nő, de ide mindig visszatér - az ország, amit nem elég egyszer látni
Az amerikai utazó, aki már 90 országban járt, eredetileg azt tervezte, hogy minden helyszínt csak egyszer látogat meg. Úgy gondolta, felesleges visszatérni egy olyan országba, ahol már járt, amíg még rengeteg más úti cél vár felfedezésre. Egy kivétel azonban akadt: Izland. Az ország annyira lenyűgözte, hogy eddig háromszor látogatott vissza, és már tervezi a következő utat is.
A gleccserek és vulkánok országa meglepően barátságos
Először egy barátnője biztatására utazott a szigetországba, és rögtön elvarázsolták a vízesések, a geotermikus források, a gleccserek és a vulkánok. Reykjavík hangulata, a művészetek, a történelem és a város egyedi múzeumai is meglepték. Külön kiemelte, milyen befogadó és színes volt a légkör:
már a belvárosban egy hatalmas szivárvány jelezte, hogy a város barátságos a LMBTQ+ közösséggel.

A második látogatás során egy sarkköri expedíciós hajóútra indult: felfedezte Észak-Izlandot, látott bálnákat a tengerben, átkelt az Északi-sarkkörön, és olyan természeti csodákat élt át, amelyek szerinte szinte valószerűtlenek voltak. A harmadik út alkalmával már a téli Izlandot szerette volna megismerni, amikor egészen más arcát mutatta a táj:
hó borította vidékek, fagyos tájak és a lenyűgöző sarki fény tették felejthetetlenné az élményt.
A nő beszámolójában azt is hangsúlyozta, mennyire barátságosak a helyiek, akik büszkén mutatták be hazájukat. Úgy érezte, Izlandon otthon van, és mindig új kalandokat, ízeket és élményeket talált. Minden útja után csak még jobban megszerette az országot.
Bár eredetileg sosem akart visszatérni ugyanarra a helyre, Izlanddal másképp alakult: a következő utazásán például szeretne szemtanúja lenni egy vulkánkitörésnek. Biztos benne, hogy ez az ország mindig tartogatni fog számára valami újat.

