Belföld 2021. március 05.

Javuló kilátások Hévízen

Fatima Belföld 2021. március 05.
A múlt évi bevételi adatokra alapozva, de a fellendülő belföldi turizmus nyomán emelkedő bevételekre számítva készült el Hévíz idei költségvetése.

Papp Gábor jelezte, hogy a veszélyhelyzeti rendelkezések értelmében polgármesterként maga fogadta el a költségvetést, de előtte a képviselő-testületi tagokkal és minden intézménnyel, szakemberrel egyeztetett. Közlése szerint az idén 6 milliárd 135 millió forintos költségvetési főösszeggel számol a büdzsé, ami némi tartalékra is lehetőséget ad, miközben jelentősen visszafogták a tervezett kiadásokat. A kormány által hazai vagy európai uniós forrásokból finanszírozott fejlesztésekre, beruházásokra nyújtott támogatás összege 3 milliárd 156 millió forint. Ebből egyebek mellett közlekedési projekteket, az átköltöző buszpályaudvar helyén pedig új városközpont és rendezvénytér kialakítását fedezik – ismertette.

Getty Images

A polgármester kifejtette: a kiadásokat a pandémia okozta gazdasági károk kezelése és a stabil működés biztosítása érdekében kellett csökkenteni, így 2020-hoz viszonyítva 470 millió forinttal mérsékelték a költségeket. Az intézmények és a feladatok átszervezésével, a bérek és a dologi kiadások, az önként vállalt feladatokra szánt kiadások, illetve a sport- és kulturális szervezetek, programok támogatásának mérséklésével, valamint a dolgozói létszám csaknem ötödének csökkentésével kalkuláltak.

Hozzátette: nemcsak az idei évről kellett gondolkodniuk, hanem a következő esztendőkről is, miután megszűnt az állam által az idegenforgalmi adóra korában biztosított támogatás, ami mintegy 650 millió forint kieséssel jár, de a járványhelyzet miatti intézkedések is 100 millió forint körüli bevételcsökkenést eredményeztek a városnak. Folyamatosan vizsgálják, hogy jövőre milyen változtatásokra lesz lehetőség anélkül, hogy a vállalkozások terheit növelnék. A polgármester úgy fogalmazott, hogy pesszimista számokra alapozták, de realista lehet az idei költségvetés, ugyanakkor arra számítanak, hogy a korlátozások feloldása után jelentősen megnő elsősorban a belföldi turisták érdeklődése, így emelkedhetnek a bevételek. Erre az is alapot ad, hogy a 2019-es 1 millió 232 ezer vendégéjszaka tavaly 592 ezerre csökkent, ennek ellenére jóval több volt a hazai turisták száma, mint 2019-ben.

(MTI)

Keresés az oldalon