Belföld 2021. február 05.

Gulyás elmondta, mire lesz jó a védettséget igazoló plasztikkártya

Startlap Utazás Belföld 2021. február 05.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón számolt be a tervekről.

Szerdai ülésén a kormány arról döntött, hogy a február 15-i héten nemzeti konzultációt indít a jelenlegi járványügyi korlátozások esetleges enyhítéséről – jelentette be Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az európai tapasztalatok szerint a vírus mutációja mintegy 50 százalékkal gyorsabban terjed, mint a korábbi variáns, ennek eredménye az, hogy Magyarországon jelenleg stagnál a járvány. Hozzátette: “reméljük, elkerülhetjük a 3. hullámot”.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, “óvatos és szakaszos”, legalább két ütemben zajló nyitásra készül a kormány.

A tervek szerint az első ütem március elsején, a második ütem április elsején vagy harmadikán indulna.

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás kijelentette, biztosan lesz védettséget igazoló plasztikkártya. Hangsúlyozta, ezt az okmányt nemcsak a koronavírus ellen beoltottak, hanem a betegségből már igazoltan felgyógyultak is megkapják. A miniszter hozzátette: az igazolás birtokában határátlépésnél az érintettek mentesülnek majd a karanténkötelezettség alól.

Fotóillusztráció: Getty Images

A kormányinfón elhangzottakról bővebben itt olvashatsz.

Keresés az oldalon