Bár az év elején még kétséges volt a szezon indulása, végül május végén a megszokott időpontban kinyitott az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő – írja a Termalonline.hu. A Pest vármegyei településen működő termálstrandot 1986-ban adták át, a víz gyógyhatását pedig 1990-ben hivatalosan is elismerték. Jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, egyes nőgyógyászati problémákra és segíti a műtétek utáni regenerációt.
A szezon eleje ugyanakkor bizonytalan volt, hiszen több műszaki problémát is orvosolni kellett. A városvezetés 50 millió forintot fordított a felújításokra: új hideg vizes kutat fúrtak, kicserélték a medencék tolózárait, a helyiek pedig társadalmi munkával segítették a strand előkészítését.

Míg tavaly már szeptember elején bezárt a fürdő, idén akár hónap végéig is nyitva maradhatott volna. Végül a vendégszám csökkenése, az időjárás alakulása és egy jövő hétre tervezett áramszünet miatt úgy döntöttek, hogy ezen a héten lezárják a strandszezont.
A fürdő különleges akcióval készül a búcsúra: szeptember 14-én vasárnap, az utolsó nyitvatartási napon a vendégek ingyen léphetnek be. Fontos tudni azonban, hogy a strandbüfé kínálata ekkor már korlátozott lesz, mivel a készleteket a zárás előtt nem töltik fel újra.

