A rangos szakmai elismerésről a Ouest-France számolt be, hangsúlyozva: a díj nem csupán a látványos tájnak, hanem a kiemelkedő minőségű infrastruktúrának és a biztonságos kialakításnak is szól. A győztes a La Voie Bleue nevű útvonal, amely Északkelet-Franciaországból indul, és Lyonig vezeti a kerékpárosokat.
A La Voie Bleue a luxemburgi határ közelében fekvő Apach településnél kezdődik, és mintegy 700 kilométer megtétele után érkezik meg Lyon városába, ahol a Saône és a Rhône folyó találkozik. Az útvonal jelentős része a Moselle völgyében halad, majd a Canal des Vosges mentén folytatódik, végül a Saône partján éri el célját.
A víz közelsége nemcsak látványos panorámát jelent, hanem egyben sík, könnyen tekerhető terepet is biztosít.
Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy az útvonal kezdők, családok és idősebb bringások számára is ideális választás. Bár a teljes táv elég hosszú, akár többnapos, kényelmes tempójú kirándulásként is teljesíthető.
A biztonság és a minőség hozta meg az elismerést
A díjat odaítélő nemzetközi szakmai zsűri indoklása szerint a francia útvonal azért emelkedett ki a mezőnyből, mert különösen magas a forgalomtól elzárt szakaszok aránya: a nyomvonal mintegy 80 százaléka önálló, autóktól elkülönített kerékpárúton vezet. Ez európai összehasonlításban is kiemelkedő arány. A jól kitáblázott útvonal, a megfelelő burkolatminőség és a kerékpárosbarát szolgáltatások – szervizpontok, pihenőhelyek, könnyű vasúti kapcsolatok – mind hozzájárultak ahhoz, hogy a La Voie Bleue elnyerje az év legjobb európai hosszútávú kerékpárútja címet.

Történelmi városok a bringaút mentén
Az útvonal nem csupán sportélményt tartogat. A bringások történelmi városokon, hangulatos falvakon és híres borvidékeken haladnak keresztül. A Moselle mentén a francia–német határvidék kulturális öröksége, délebbre pedig Burgundia és a Rhône-völgy gasztronómiája várja az utazókat.
A 700 kilométeres vízparti kerékpárút sikere jól mutatja, hogy a fenntartható turizmus nem csupán környezetbarát alternatíva, hanem komoly gazdasági és turisztikai vonzerő is lehet. A La Voie Bleue ma már nem egyszerűen egy hosszú bringaút Franciaország térképén, hanem az európai kerékpáros infrastruktúra egyik mintapéldája.

