Az előzetes várakozások szerint négy hétre zárták le a gyenesdiási Festetics-kilátót, számol be a WeLoveBalaton. A lezárást felújítási munkálatok tették szükségessé.
Nem kíméli az időjárás a faépítményt
A megerősítési munkák 2025. augusztus 18-án kezdődtek, és körülbelül négy héten át tartanak: erre az időre a kilátó le van zárva a látogatók előtt, amit a helyszínen tájékoztató táblák is jeleznek.
A munkálatok befejezését követően – az időjárási körülmények függvényében – előreláthatóan szeptember közepétől lesz ismét látogatható a kilátó
– számolt be a Bakonyerdő Zrt. sajtóközleményében. Bár a kilátó 2020-ban már egyszer felújításon esett át, azóta az időjárásnak való folyamatos kitettség miatt a faanyag természetes romlása nem állt meg: a felületen és a szerkezeti csomópontoknál szemmel látható kopás, repedés és elhasználódás jelei láthatóak – írják.

A felújítás célja, hogy a kilátó ismét hosszú éveken át biztonságosan szolgálhassa a Keszthelyi-hegység erdeibe érkező természetjárókat. Emellett már egy új kilátó tervein is dolgoznak, mivel a megerősített szerkezet élettartama is véges, ezért idővel teljes cserére lesz szükség.

