Százezrek voltak jelen Ferenc pápa búcsúztatásán a vatikáni Szent Péter téren és környékén – írta az MTI a Vatikánra hivatkozva. A 24.hu élőben tudósította a teljes szertartást.
A Szentszék becslése szerint az istentisztelet végére már több mint 250 ezren gyűltek össze a téren és az oda torkolló utcákban, közte a Vatikánhoz vezető via della Conciliazone nevű széles sugárúton.
A szertartás kezdetén a vatikáni hatóságok még 140 ezerre becsülték az összegyűlt tömeg nagyságát, de a szertartás során nagy számban érkeztek további gyászolók. Ezen kívül szerte Rómában kivetítőkön követték a hívek a Szent Péter téri eseményeket.
A gyászmenet célpontjánál is már délben óriási volt a tömeg. A pápának végső nyughelyet adó Santa Maria Maggiore-bazilika bejáratánál szegények, bevándorlók és elítéltek – a pápa “barátai” – várták a Szentatya koporsóját.
Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
A Vatican News összefoglalása alapján legalább 130 ország és nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt a temetésen. 12 király, 55 államfő, valamint 14 miniszterelnök érkezett Olaszországba.