A legismertebb, nem függőlegesen álló épület kétségtelenül az olaszországi pisai ferde torony, bár nem ez viseli a legferdébb torony címét a világon – írja a Travelo.
A legferdébb torony ugyanis Németországban található, a Rajna-vidék-Pfalz tartományban méghozzá, Gau-Weinheim kis településén.
Egy 2022 szeptemberében végzett mérés szerint az ottani építmény dőlésszöge eléri az 5,4277 fokot. Ez alapján pedig bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

A világ legferdébb tornyát feltehetően a 16. században építették védelmi céllal, és egykor a templom, valamint a temetőt körülvevő fal részeként funkcionált.
A háborúk idején az emberek ezen a védett területen lelhettek menedéket. A torony 1749-ben kapta meg íves tetőszerkezetét és harangját.
1991-ben jelentős felújításon esett át, és azóta minden nap 11, 13 és 18 órakor megszólalnak a harangjai. Ma már műemlékként van nyilvántartva, és Gau-Weinheim egyik emblematikus nevezetessége.
A torony dőlésének pontos oka máig nem tisztázott. Három elmélet is létezik: a nagyobb erősségű földcsuszamlások mentén állhat, ezért mozdult el az évszázadok alatt, vagy az alapjának szolgáló agyagos föld nem nem bírta már megtartani a súlya miatt. Egy harmadik, a helyiek által emlegetett legenda szerint a tornyot építő mesterek túlzottan élvezték a kiváló Gau-Weinheim borokat.
A torony köré minden évben fesztivált szervez a kis település, ez a Turmfest, amikor a helyi borvidék finomságait is meg lehet kóstolni. A községet pedig a Turmwinzerweg panorámaúton lehet körbejárni, körbebringázni.