Mintegy ezerkétszáz éves kard került elő Zala megyében

Startlap Utazás
A Karoling kori kard decemberben került elő a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet szerdán mutatták be Nagykanizsán a sajtó képviselőinek.

A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany- vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

A nagykanizsai Thúry György Múzeum által közreadott képen a mintegy 1200 éves, a Zala megyei Murakeresztúr határában decemberben előkerült Karoling kori kard a nagykanizsai múzeumban tartott sajtótájékoztatón 2021. január 27-én. Fotó: MTI/Thúry György Múzeum/Kovács Krisztián

Hozzátette, hogy a munkagép által deformált és törött kardhoz nagyon hasonló lelet az alig 15 kilométerre lévő horvátországi Perlak (Prelog) határában került elő évtizedekkel ezelőtt.

A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett

– mondta az igazgató.

Nagy becsben tartják ezeket a kardokat

Kifejtette, hogy a régészeti szakirodalom egész Európában nagy becsben tartja ezeket a kardokat – amelyek Skandináviától Dalmáciáig és Írországtól a Baltikumig széles körben elterjedtek -, 1919-ben típusokba is sorolták őket. Ez alapján a zalai lelet K. típusú, amelynek jellemzője a damaszkuszi acélpenge, az öt, vagy hét részre osztott markolatgomb, az arany- vagy sárgaréz díszítés.

Száraz Csilla jelezte, hogy a kard szakértői vizsgálatát Müller Róbert régész, a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója kezdte el, ennek keretében pedig a nagykanizsai Kanizsa Dorottya Kórházban röntgen- és CT-vizsgálatot is végeztek. Így vált jól láthatóvá a korrózió alatt egy bevésett görög mankóskereszt, de feltételezik, hogy felirat is lehet felette, ami nagyban segítheti a kutatást.

Fotó: MTI/Thúry György Múzeum/Kovács Krisztián

Jelképes kapocs a horvát és a magyar nép között

Az eddigi ismeretek alapján a kard viselője minden bizonnyal a mosaburgi – a jelenlegi Zalavár – székhelyű keleti frank grófság szolgálatában lévő lovas katona lehetett. Azt feltételezik, hogy a Mura közelében lévő temetőből kerülhetett elő a kard, vagy egy lovas a sebes sodrású folyón való átkeléskor veszíthette el – mondta a múzeumigazgató, kiegészítve ezt azzal, hogy a leletet a Magyar Nemzeti Múzeumban fogják restaurálni, majd Nagykanizsán mutatják be.

A tájékoztatón Ljubomir Kolarek, Perlak polgármestere és országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 1974-ben került elő a település határában – alig 15 kilométerre a mostani lelet helyszínétől – egy, a zalaihoz nagyon hasonló kard, ami azóta a csáktornyai múzeumban látható. Úgy vélekedett, hogy ez egy újabb jelképes kapocs a horvát és a magyar nép között.

Koósz Attila, a Horvát Köztársaság nagykanizsai tiszteletbeli konzulja arról beszélt, hogy az a térség, ahol a két kard előkerült, éppen a keleti frank birodalom és a korai horvát állam határvidéke volt a 8-9. században. Úgy vélekedett, hogy a csáktornyai és a nagykanizsai múzeumnak érdemes lenne közös kiállításon is bemutatni ezeket a leleteket.