A tengerparti nyaralásnál kevés dolog szimbolizálja jobban a „vakáció üzemmódot”: megérkezni a partra, ledobni a törölközőt, és átadni magunkat a napsütésnek, miközben a hullámok ritmusát hallgatjuk. Azonban van egy apró bökkenő: úgy tűnik, mindenki más is ugyanígy gondolja. A túlzsúfolt strand pedig könnyen elveheti a varázst. Szerencsére Európában még mindig bőven akadnak olyan partszakaszok, amelyek nem kerültek fel a turisták térképére. Ezek a rejtett gyöngyszemek igazi kincsek: csendesek, vadregényesek és sokszor érintetlenek. Íme a Timeout TOP 8 válogatása a legeldugottabb strandokból, amelyek felkerülhetnek a következő bakancslistádra:
Horvátországban, a világhírű Hvar-szigeten ma már rengeteg turista fordul meg, de a kevésbé ismert részek továbbra is nyugodtabbak. A Pitve–Zavala alagút megnyitása tette igazán könnyen elérhetővé a déli partszakaszt, ahol Zavala is található.
Ez az apró halászfalu a hegyoldaltól a tengerig nyúlik, strandja pedig a sziget egyik legszebbike. Szolgáltatásokban nem bővelkedik, de a természet szépsége mindenért kárpótol.
Ráadásul innen indulnak hajós kirándulások a szomszédos, szinte teljesen lakatlan Šćedro-szigetre is, amely kristálytiszta vizével ideális célpont a fürdőzni vágyóknak.
Walesben, Pembrokeshire megyében található a félig strand, félig öböl jellegű Skrinkle Haven, amely apály idején válik igazán különlegessé. Ilyenkor a part a Church Doors Cove nevű sziklakapu-szerű formáción keresztül közelíthető meg.

A hely romantikus látványt nyújt, a környéken pedig Wales legszebb tengerparti túraútvonalai húzódnak. Cardiffból körülbelül kétórás utazással érhető el, busszal is megközelíthető.
Észak-Spanyolországban, Llanes közelében található Gulpiyuri, amely inkább egy elárasztott víznyelő, mint klasszikus strand, mégis sokan a világ legkisebb strandjaként tartják számon. Mindössze 40 méter hosszú, de különlegességét az adja, hogy a víz a sziklahasadékokon keresztül áramlik ide, így a hullámzás állandóan hallható. Ez a kis partszakasz igazi romantikus menedék.
Németország északi részén, a Fríz-szigetek között bújik meg Amrum, amely méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig bővelkedik természeti csodákban. A Kniepsand nevű hatalmas homokdűnék szinte körbeölelik az egész szigetet, így ideális hely azoknak, akik nyugalomra vágynak. Ugyanakkor erős szelek jellemzik, ezért a kiteszörfösök kedvenc célpontja is. A szigetre Dagebüllből lehet eljutni komppal, a dán határ közeléből.
Albánia egyre felkapottabb tengerpartjainak egyik legvadregényesebb gyöngyszeme a Himarë közelében fekvő Filikuri-öböl. Ide csak hajóval lehet eljutni, vagy nagyon meredek sziklamászással. Szolgáltatások nincsenek, ezért érdemes ételt és vizet vinni, de cserébe kristálytiszta tenger, sziklák és teljes csend várja az ide érkezőket.
Izlandon a strandok egészen mások, mint a mediterrán térségben, és pont ezért különlegesek. A Snæfellsnes-félszigeten fekvő Djúpalónssandur fekete kavicsos partja egyszerre vad, misztikus és gyönyörű. Nem véletlenül nevezik „Fekete Láva Gyöngy Partnak”. A hely hangulatát tovább fokozzák a környékhez kötődő hajóroncs-történetek és legendák.
A görög Peloponnészosz-félszigeten található Katafygi is igazi titkos tengerpart. Magas sziklafalak között megbúvó természetes kőteraszai tökéletes kilátást biztosítanak a tengerre, a közelben fekvő Katafygi-barlang pedig Görögország egyik legnagyobb barlangjaként ismert.
A francia Riviéra közelében fekvő Porquerolles-sziget szinte teljesen autómentes, így csendes és festői úti célt kínál. Olajfaligetek, szőlőültetvények és eldugott ösvények jellemzik, a Plage Notre Dame pedig hófehér homokjával és türkizkék vizével egy álomszerű tengerpart, amelyet sokan Franciaország legszebb strandjának tartanak.


