A tömegturizmus világszerte lakhatási válságokat okoz, túlterheli az infrastruktúrát és súlyos károkat jelent a környezetre. Van azonban egy város, amely tudatos, évtizedekre visszanyúló stratégiával mindezt elkerülte – és most a világ élére került a fenntartható turizmusban – írja az Euronews.
A túlzott turizmus nemcsak a lakhatást és a városok működését nehezíti meg, hanem komoly környezeti károkat is okoz. Számos ország próbálkozik megoldásokkal – belépőkorlátozásokkal, látogatási szabályozásokkal, de kevés város tudja valóban kezelni a problémát. A Global Destination Sustainability (GDS) Index minden évben 70 mutató alapján rangsorolja a világ turisztikai célpontjait fenntarthatóság szempontjából. Idén ismét egy európai főváros került az első helyre.

Helsinki ismét az élen
A GDS rangsorában több, mint száz város szerepel, négy fő szempont alapján: desztináció-menedzsment, beszállítói láncok, társadalmi fenntarthatóság és környezeti teljesítmény.
Második éve egymás után Helsinki nyerte el az első helyet. „A város bátor klímapolitikával, úttörő fenntarthatósági stratégiákkal és példás átláthatósággal mutatja az utat” – mondta Guy Bigwood, a GDS-Movement vezérigazgatója.
Mi Helsinki titka?
A finn főváros több területen is példát mutat: például méri a turizmus szénlábnyomát, és segíti a helyi vállalkozásokat a fenntartható működésben.
Fontos szempont, hogy a helyiek jóléte is kiemelt szerepet kap a turizmus fejlesztésében.
„Az a célunk, hogy Helsinki mindig kicsivel jobb hely legyen, amikor egy látogató távozik tőlünk, mint amikor megérkezett” – fogalmazott Nina Vesterinen turisztikai igazgató. A város sikeréhez hozzájárul, hogy egyre több vállalkozás rendelkezik környezeti tanúsítvánnyal, az energiatermelés is egyre klímabarátabb, és a hotelek döntő többsége fenntartható működést igazoló minősítést szerzett.
Nem csak papíron zöld
Idén Helsinki lett az első félmilliónál nagyobb lélekszámú város, amely megkapta a szigorú Green Destinations minősítést, amelyet a Global Sustainable Tourism Council is elismer. „A fenntarthatóság számunkra nem lehet pusztán marketing, hanem átlátható, hiteles és ellenőrizhető gyakorlat” – tette hozzá Vesterinen. A számok is Helsinkit igazolják: 2025-ben rekordot döntött a turizmus, az első hét hónapban 19 százalékkal több külföldi vendégéjszakát regisztráltak, mint tavaly.
A jövő turizmusa is a fenntarthatóságé
Nemzetközi felmérések szerint egyre több utazó keresi a fenntarthatóbb úti célokat. A Booking.com 2025-ös kutatása szerint a turisták több mint fele már tudatosan figyel a környezetre és a helyi közösségekre. Helsinki most azon dolgozik, hogy még több környezettudatos utazót vonzzon – különösen a Finnországhoz és a régióhoz közeli országokból, hogy a légi és tengeri közlekedésből származó kibocsátásokat is csökkentse.

