170 kilométeres borút vezet végig ezen a meseszép francia vidéken – ősszel különösen látványos
Elzász története nem volt egyszerű. Kelták, rómaiak, Habsburgok, franciák és németek osztoztak rajta, és ez a sokféle hatás ma is ott van az utcákon, a házakon és az ételeken.
S miért ajánlom őszi kiruccanásra? Mert ilyenkor a szőlőhegyek is hozzátesznek valamit ehhez a különlegesen kevert hangulathoz. A zöldből lassan sárgába, vörösbe forduló szőlősorok között ilyenkor jó végigautózni, kerékpározni vagy – ha nem vetsz meg egy jó pohár bort, akkor – egy-egy szakaszt gyalog megtenni.
Kiindulópontnak ajánlom a régió fővárosát, Strasbourgot, ahonnan dél felé könnyen elérhető Colmar, illetve a híres borfalvak, úgymint Eguisheim, Ribeauvillé és Riquewihr. S az út végén az autósok világában bakancslistás helynek számító Mulhouse.
Strasbourg: francia vagy német?
1988-ban láttam először a várost, amikor kamaszként egyszerre szakadt rám a nyugati világ minden ismeretlen és izgalmas része. Három évtizeddel később már egészen más szemmel jártam újra az utcákat, mégis ugyanazt a különös érzést találtam meg benne: a francia és német hatások számomra éppen megfelelő keveredését.
Jó kiindulópont a belvárosban eltéveszthetetlen, csaknem kétszáz évig a világ legmagasabb épületének számító, soha meg nem épült másik tornya miatt pedig egyedi jelképpé vált Notre-Dame-székesegyház.
A beékelt pihenőkkel könnyen teljesíthető a 332 lépcsőfok, amely felvezet a 66 méteren lévő kilátóteraszra, ahonnan nemcsak Victor Hugo, hanem én is három országot láttam (a két szomszéd, Németország és Franciaország mellett felbukkant Svájc is a látótérben).
A városnézést a katedrális körül elhelyezkedő Grande Île-en, Strasbourg történelmi központjában kezdeném.
Az Ill által körülölelt sziget az UNESCO világörökség része, és itt találjuk a város legismertebb épületeit.
Ne horgonyozz le, bármilyen csábítóak is a kávézók, éttermek, mert vár a Petite France. Az egykori halászok, kézművesek, cserzők és molnárok negyedében a folyóra néző favázas házak és a csatornák miatt megmaradt a régi Strasbourg hangulata. A hidak, amelyek időnként elfordulnak, a vízre nyíló teraszok és a bámulatos kávézók szinte odaláncolják a felfedezőt. Pszt, nekem ez a kedvenc részem a városban.
Habár a Ponts Couverts, a 13. században épült hidak és a három torony, amelyek a régi védelmi rendszer részei, szintén megérik a sétát. Nem beszélve a panorámáról, amelyet a közeli Barrage Vauban, a 17. században épült gát tetejéről láthatsz.
A történelmi belváros után érdemes egészen más világba átsétálni: az európai negyedbe. Az Európa Tanács, az Európai Parlament és az Emberi Jogok Európai Bírósága épületei között hirtelen eltűnik a középkori Elzász, és megjelenik a mai Európa.
Számomra ez különösen érdekes hely. Az 1988-as strasbourgi kiránduláson még csak azt értettem az üvegpalotákból, hogy a sok háború után Nyugat-Európa közös célért próbálja egyesíteni az erejét. Ma már Magyarország is (újra) tevékenyen részt vesz a közös európai célok megvalósításában, s ez jó érzéssel tölt el az épületek között.
Gasztronómiai tippek a városban:
Ha már olyan sok szó esett a francia és a német hagyományok és kultúra keveredéséről, akkor feltétlenül el kell csípned Strasbourgban azokat az ételeket is, amelyekhez mindkét világ hozzáteszi a saját jellegzetességeit.
- Indítsd a reggelt egy pékségben, ahol a német kenyerek mellett ott sorakoznak a bagettek, a croissant és a bretzel (perec), s az én kedvencem, a pain au chocolat is.
- Ezután jöhet a flammkuchen, franciául tarte flambée. Vékony tészta, crème fraîche, hagyma és füstölt szalonna – ennyi az egész. A Binchstub Gayot-ban én ezt kóstoltam, és tökéletes étel egy városi séta közepén.
- Este a hagyományos elzászi konyhát vivő Chez Yvonne kitűnő választás, hiszen még Jacques Chirac is szívesen járt ide.
- Aki édességet vinne haza, ne hagyja ki a helyi Gugelhupfot, vagyis kuglófot sem.
Colmar: (nem)csak egy szépség a sok közül
Colmarról már mindenki tudja, hogy Elzász Velencéje. Híres a karácsonyi vásáráról, Bartholdiról, a New York-i Szabadság-szobor alkotójáról, és persze a gólyákról.
Colmar azonban csak egy szépség a sok között a környéken.
A Petite Venise, a Lauch folyó csatornái mellett sorakozó színes favázas házak, a virágos ablakok, a keskeny utcák és a csatornák miatt persze nem lehet megkerülni. Itt egyszerűen sétálni kell.
Nem rohanni egyik látnivalótól a másikig, hanem időnként befordulni egy mellékutcába, hajózni a csatornán, beülni egy kávéra, és hagyni, hogy a város tegye a dolgát.
Ha van időd, a Bartholdi Múzeumba és a Musée Unterlindenbe érdemes betérni, ahogy rápillantani a 106 fejre a Maison des Têtes homlokzatán is és megcsodálni a 13–14. században épült gótikus csodát, a Szent Márton-templomot.
Colmarra szánj legalább egy fél napot, s ha egy kirakatban üvegbe szorított babákat látsz, akkor nyugodtan vedd meg. Nyugi, a baba persze a híres lengyel származású francia finomság, a baba au rhum. Azóta is megnyalom a számat, ha rágondolok.
Jöjjenek a boros kalandok az Elzászi Borúton
Colmar után itt az ideje a borvidék felfedezésének.
Az Elzászi Borút mintegy 170 kilométeren húzódik Thanntól Marlenheimig,
és olyan borokat lehet kóstolni arrafelé, mint a Pinot Blanc, a Sylvaner, a Riesling, a Muscat, a Crémant d’Alsace, a Pinot Gris vagy a Gewurztraminer.
Pár érdekes adat a borvidékről, amely azért elgondolkodtatott: 15 600 hektárnyi szőlő, 4200 borosgazda, 140 millió megtöltött palack évente, ami 1,05 millió hektoliter bort jelent. Hm, impozáns.
Az első borfalu Eguisheim, ahol úgy éreztem, mintha egy mesébe csöppentem volna. S mint kiderült, majdnem igazam is van.
Sokan tudni vélik, hogy A szépség és a szörnyeteg című film díszlettervezői itt inspirálódtak, amikor Belle és apja faluját, Villeneuve-öt formálták meg.
Itt található ugyanis a környék egyik legépebben fennmaradt középkori városmagja. Az utcák koncentrikus körökben futnak a középen álló kastély körül.
A fagerendás házak mindig kölcsönöznek egy középkori hangulatot a városoknak, de itt valahogy többről volt szó. Ahogyan a macskaköves, szűk utcákon bukdácsoltam, annyira visszarepített a város a középkorba, hogy időnként attól tartottam, valaki a fejemre lódít egy lavór vizet az ablakból.

Eguisheimnél azonban ne feledd, hogy valódi borfaluban jársz. A környező szőlők és a pincék miatt egy borkóstoló legalább annyit hozzáad az élményhez, mint még egy gyors fénykép a színes házak előtt.
A mesét Ribeauvillében folytathatod, ahogy a borozást is, de itt már a hegyek is szerepet kapnak.
A várost három várrom figyeli a domboldalról: a Saint-Ulrich, a Girsberg és az Haut-Ribeaupierre. Ribeauvillé utcái szintén tele vannak színes favázas házakkal, de nekem itt már kevésbé volt meg az eguisheimi csendes középkori hangulat. Sokkal több a turista.
A város fölötti várak azonban mindenért kárpótoltak.
Ha elfogadsz egy jó tanácsot ehhez a borfaluhoz, akkor térj be előbb egy szőlősgazda borászatába, majd indulj a környező hegyoldalban felfelé, ahol a jutalmad a szőlőültetvények látványán túl a Rajnáig húzódó panoráma lesz.
A bor és a gyaloglás mellé vagy után ajánlom az egyik helyi finomság megkóstolását. A sajttal és szalonnával sütőben sült krumpli egyszerű étel, de egy pohár elzászi bor mellett pontosan azt tudja, amit egy kirándulás közepén kell.
Talán egy napra sok is a három borfalu, ezért ha választanod kell, akkor hagyd ki Ribeauvillét, de mindenképpen kukkants be Riquewihrbe, az Elzászi Borút egyik legismertebb településére.
Itt már tényleg úgy érezheted magadat, mintha egy képeslapba kerültél volna.
A városfalon belül favázas házak sorakoznak egymás után, színes homlokzatokkal, régi cégérekkel és virágokkal. A Dolder kapuja alatt belépve a történelmi főutcán haladj végig, de szerintem itt is érdemes egy kicsit letérni a kijárt útról.
Ha pedig elfáradsz, felpattanhatsz a városnéző kisvonatra, amely nemcsak a települést járja be, hanem a szőlők közé is kivisz.
Ez az a pont, ahol már tényleg nincs szükség arra, hogy újabb és újabb látnivalókat keressünk. Egy borászat, egy pohár Riesling vagy Gewurztraminer, és az ablakon túl az őszi szőlőhegyek bőven elegendő program.
Mulhouse: amikor az Elzász teljesen más arcát mutatja
Egy őszi kirándulásba jól illeszkedik két olyan hely, amire néhány éve Mulhouse városában bukkantam rá.
Mulhouse nem olyan, mint Colmar. S nem is egy újabb színes borfalu. Ipari múltja egészen más történetet mesél Elzászról. Négy napba azonban még épp belefér.
Órákig tartó bogarászást és ámulást nyújt nemcsak az autók szerelmeseinek a Musée National de l’Automobile – Collection Schlumpf.
A múzeumban több mint 450 autó látható, köztük különleges Bugatti, Rolls-Royce és Ferrari modellek.
A gyűjtemény egykori ipari épületben kapott helyet, és az autógyártás történetét a látványos luxusautókon keresztül ismerhetjük meg.
Nekem azért tetszett, mert nem egyszerűen régi autókat nézegetünk: a 20. század technikai és formatervezési változásait is végig lehet követni.
A másik hely, ha már Mulhouse környékén jársz, egy különleges gasztronómiai kitérő.
Rixheimben, Mulhouse közvetlen közelében található a Le 7ème Continent, Laurent Haller séf étterme. A konyha a szezonális és helyi alapanyagokra épít, és az elzászi hozzávalókat egészen más megközelítésben mutatja meg.
Ha az elzászi gasztronómiát szeretnéd egyszer nem a winstub (hagyományos elzászi borozó) oldaláról megismerni, hanem fine dining formában, én ezt a helyet ajánlom neked. Csodás lezárása egy őszi hosszú hétvégének.
Elzászban tulajdonképpen az a nehéz, hogy mit hagyjunk ki. A borút 170 kilométerén egymást követik a falvak, borászatok, várak és éttermek. De egy hosszú hétvégén nem is az a cél, hogy mindent lássunk.
Inkább válasszunk ki néhány helyet, és hagyjunk időt a borra, az ételre és a sétára!
Mert Elzász éppen attól jó, hogy nem kell megfejteni. Elég belekóstolni.
Tipp: Magyarországról Bázelbe lehet repülni fapados járatokkal, s akkor a cikk végéről indulva fedezheted fel Elzászt. Stuttgartból is könnyen elérhető a vidék, ahová szintén rendszeresen vannak Budapestről repülőjáratok. Elzászban az árak a német és francia árak színvonalán vannak.





