Elindult az első emeletes vonat a Budapest-Cegléd vonalon

Startlap Utazás
Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon vasárnap utasforgalmi próbaüzemben.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben, tavasztól fokozatosan állnak forgalomba az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb hazai vasútvonalakon, a ceglédin és a vácin.

Emlékeztetett arra, hogy a MÁV-Start 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadler céggel negyven, 600 ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. A negyven motorvonat több mint 200 milliárd forintba került, a vasúttársaság így 24 ezer új ülőhelyet kínálhat az utazóknak.

Az új emeletes FLIRT villamos motorvonat a jármű próbaútján a Rákospakota-Újpest vasútállomáson 2019. november 29-én. MTI/Máthé Zoltán

 

A légkondicionált, tágas, 600 ülőhelyes utastérrel felszerelt vonat három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható mosdóval lesz felszerelve, a multifunkciós terekben pedig 4 kerekes szék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi is szállítható, továbbá WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek.

A Budapest elővárosi forgalmat 2022 végére teljes egészében korszerű KISS, FLIRT és DESIRO járművek szolgálják majd ki. A felújítások és a modern motorvonatok forgalomba állítása hozzájárul a menetrend javításához, a pontosabb közlekedéshez, az elővárosi vonalakra jellemző fokozott terhelés kiegyensúlyozottabb eloszlásához is – olvasható a MÁV oldalán.

 

(MTI/MÁV)