Egyiptom júliusban várja az utazókat, de nem mindenhol

Fatima
Egyiptom július 1-jén újból megnyitja határait a nemzetközi turisták számára, de a látogatást az ország több részén is korlátozzák.

Korábban megírtuk, hogy a turizmus felpezsdítése érdekében csökkentik a turisztikai vízumok és belépődíjak árát Egyiptomban a nyári hónapokban, ám nem ez az egyetlen változás, amit a koronavírus hatására vezethetnek be. Korlátozhatják a látogatók számára a tartózkodást Vörös-tenger és a Földközi-tenger partján fekvő üdülőhelyeken, például Sarm es-Sejkben (Sharm El-Sheikh), Dahabban és Hurghadában.

Fokozatos nyitás

Bár néhány szállást megnyitottak június 1-jén a belföldi turisták számára, meg kell kapniuk a kormány által jóváhagyott higiéniai biztonsági tanúsítványt, mielőtt újra vendégeket fogadnának – további szabály, hogy 50 százalékos kapacitással üzemelhetnek.

egyiptom
Fotó: Getty Images

Az idegenforgalmi és régészeti miniszter azt is bejelentette, hogy első körben nyolc régészeti lelőhelyet fognak újból megnyitni, köztük a gízai piramisokat, a Kairóban a Tahrír téren található Egyiptomi Múzeumot, a Karnak templomkomplexumot és Abu Simbelt, a többi látványosság fokozatosan nyit majd újra.

Ebben az évben lehettünk volna szemtanúi a Nagy Egyiptomi Múzeum nyitásának, ám ez most 2021-re tolódik.

 

Bár a turisztikai vízummal kapcsolatban még folyamatos egyeztetések zajlanak, legújabban azt rebesgetik, hogy azok az utazók, akik az EgyptAir vagy az Air Cairo repülőtérrel repülnek, 20 százalékos kedvezményt kapnak a múzeumokba és a régészeti lelőhelyekre szóló jegyekre – írja a Lonely Planet.

A Konzuli Szolgálat jelen tájékoztatása szerint az Egyiptomból hazautazók korlátozás nélkül térhetnek vissza Magyarországra.