Hatalmas változás a Ryanairnél: novembertől így szállhatnak fel az utasok a repülőgépekre
Papírmentessé válik a beszállási folyamat a Ryanair járatain november 3-tól kezdve, jelentette be a légitársaság. Ez azt jelenti, hogy az utasok a téli szezonban már csak elektronikus beszállókártyával, vagy a hivatalos Ryanair-alkalmazáson keresztül léphetnek a fedélzetre, számol be az Express.
Kisebb környezeti hatás, gyorsabb beszállás
A lépés a nyomtatott beszállókártyák használatának megszűnését jelenti a lágitársaság szinte minden útvonalán. Az új szabályok azonban bizonyos célállomásokra, például Marokkóba és Albániába közlekedő járatokon még nem lesznek alkalmazhatók, ahol a helyi hatóságok továbbra is megkövetelik az utasoktól, hogy a beszállás előtt papíralapú példányt mutassanak fel.

Az összes fennmaradó útvonalon – beleértve a Kanári-szigetek repülőtereiről induló járatokat is –azonban a beszállási folyamat teljesen átáll a digitális rendszerre. Ez azt jelenti, hogy
az utasok a beszálláshoz szükséges lépéseket mostantól online végzik el,
ami egyszerűsíti a folyamatot, és csökkenti a fizikai papírmunka vagy a személyes interakció szükségességét. A légitársaság szerint az új szabályozás mérsékli a folyamat környezetre gyakorolt hatását, és szerintük a papír beszállókártyák megszüntetésével évente több mint 300 tonna hulladékot takarítanak meg, emellett csökkentik a nyomtatók és a tinta használatát az európai repülőtereken. Fontos szempont továbbá, hogy az új rendszer segít felgyorsítani a beszállást azáltal, hogy csökkenti a sorokat és a torlódásokat az indulási kapuknál.
Lesz segítség az okostelefon nélkülieknek
2025 novemberétől tehát
a Ryanair minden utasának ki kell töltenie az online becsekkolási dokumentumot, mielőtt megérkezik a repülőtérre.
Miközben ez az átállás a digitális beszállókártyákra helyezi a hangsúlyt, a légitársaság biztosítja, hogy azok az utasok, akik elveszítik a telefonjukat vagy lemerül az akkumulátoruk, továbbra is ingyenesen azonosíthatók legyenek a repülőtéren, és külön díj nélkül szállhassanak fel.
Az okostelefonnal nem rendelkezőket egy barát vagy családtag segítheti a folyamat során.
A Ryanair azonban hangsúlyozta, hogy a szabályváltozás válasz a jelenlegi beszállási szokásokra, mivel utasaiknak mintegy 80 százaléka már használja az alkalmazást, és csak kis részük függ még mindig a nyomtatott beszállókártyáktól.

