Dől a kilátó! - le kell bontani az ország egyetlen, különleges szerkezetű turisztikai építményét
Le kell bontani az ország talán legkülönlegesebb kilátóját. A 2015-ben épült, évente mintegy 30 ezer látogatót fogadó Dévényi Antal-kilátó faanyaga az elmúlt években a folyamatos karbantartás ellenére több gombafaj együttes támadása miatt súlyosan károsodott, balesetveszélyessé vált és vizsgálatba bevont szakértők szerint javítása nem lehetséges – olvasható a Pilisi Parkerdő közleményében.
Mint írják, a köznyelvben „Jenga-toronyként” is emlegetett kilátó és környéke az elmúlt tíz évben ikonikus kirándulóhellyé vált, nemcsak a helyiek kedvence volt: évente mintegy 30 ezer látogatót fogadott.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az időszakos vizsgálatok elvégzése érdekében a kilátót júniusban lezárták, de akkor még arról tájékoztatott a Pilisi Parkerdő, hogy “a vizsgálatok eredményétől függ, hogy milyen mértékű beavatkozásokat kell végrehajtani a tornyon”, ezért a lezárás feloldásának időpontjáról nem tudtak tájékoztatást adni.
Augusztus közepén aztán villámcsapásként sújtott le a hír: le kell bontani a Jenga-tornyot.
Miért bontják le a kilátót?
A bontás elkerülhetetlenségét a Pilisi Parkerdő részletesen megindokolta közleményében: “Az elmúlt években azonban az építmény állapota gyors romlásnak indult. A tömör, ragasztott faanyagú faszerkezetet több gombafaj egyidejű támadása érte, amely ellen a hagyományos faanyagvédelmi módszerek nem bizonyultak hatékonynak. A kilátó dőlni kezdett, a faanyag korhadása pedig mára olyan mértékűvé vált, ami miatt az építményt a Parkerdő balesetveszélyesnek ítélte. Az erdészeti társaság ezért biztonsági okokból lezárta a kilátót és faanyagvédelmi szakvéleményt készíttetett.
A szakértői vizsgálat egyértelmű következtetése szerint
“a károk olyan súlyosak, hogy javításuk műszakilag és gazdaságilag nem lehetséges, ezért az építményt mielőbb le kell bontani”.
“A Pilisi Parkerdő Zrt. számára elsődleges a látogatók biztonsága, ezért a veszélyes állapot megszüntetése elkerülhetetlen” – tették hozzá. A szakvélemények alapján a bontás 2025 őszén indul.
Mi történik a bontás után?
A bontás befejezése után a Pilisi Parkerdő Piliscsaba Város Önkormányzatával közösen szeretné kidolgozni a kilátó helyének további hasznosítási tervét.
Miért Jenga-torony a beceneve?
A 11 méteres Dévényi Antal-kilátó a Pilisben, a 447 méter magas Nagy-Kopasz-hegy csúcsán épült 2015-ben. Lőke Ferenc építészt a népszerű, fából készült építő-logikai játék, a Jenga formavilága ihlette, amikor a kilátót tervezte – innen a 4,2 x 4,2 méter alapterületű hasáb, amelyet összesen 132 köbméternyi, egymásra rakott tömör fenyőgerendákból alakítottak ki.
Hivatalos nevét Dévényi Antal erdőmérnökről kapta, aki József főherceg pilisi erdőbirtokának főerdésze lett, és így kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a 19. század folyamán nagyrészt fátlanná vált Piliscsaba környéki hegyeket újrafásítsák.

