Hamarosan újranyit Budapest ikonikus fürdője, de 14 év alattiak nem látogathatják
Több mint egyéves szünetet követően augusztus 1-én nyitnak újra a budapesti Dandár Gyógyfürdő beltéri medencéi, ad hírt a Termál Online. A fürdő felújítása 2024. júniusában vette kezdetét, és 2024. decembere óta részlegesen látogatható.
Nem készült el időben
A tavaly júniusban kezdődött felújítási munkálatok miatt a fürdőt teljesen be kellett zárni, azonban az eredeti tervek szerint az építkezés tavaly nyár végéig vagy legkésőbb az ősz elejéig befejeződött volna. A munkálatok során azonban kiderült, hogy komolyabb statikai problémák adódtak a fürdőépülettel, ezért az intézményben 2024. december 13-ig teljes üzemszünet volt érvényben. Ezt követően a fürdő részlegesen megnyitotta kapuit:
a szabadtéri ikermedencék, illetve a szaunavilág is látogathatóvá vált.
A belső terek felújítása ekkor azonban még nem fejeződött be.

Strandokra terelték a forgalmat
Az 1930-ban megnyitott Dandár fürdő belső terének felújítása volt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kiemelt beruházása a 2024-es évben, írja a fürdő honlapja.
A csaknem százéves épület felújítását nyárra ütemeztük (június közepétől augusztus végéig), mivel ekkor strandjaink is át tudják venni a fürdő vendégforgalmát
– indokolta a döntést a felújítást elrendelő társaság.
A munkálatok megkezdésekor nyilvánvalóvá vált a födémszerkezet leromlott állapota, ami szükségessé tette a felújítási tervek átalakítását: ezzel nőtt a munkálatokhoz szükséges időtartam is. A felújításra szánt költségek is jelentősen növekedtek, 68 millió forintról mintegy 100 millió forintra.
A fürdő most honlapján jelentette be: augusztus 1-jétől teljes egészében látogatható az épület.
A Dandár 9 és 19 óra között várja a vendégeket, csütörtökönként azonban hosszabb ideig, 9 és 22 óra között tartanak nyitva. Fontos tudni, hogy 14 év alattiak nem látogathatják az intézményt.
