Világ 2021. szeptember 23.

Magyarokat is kitelepítettek a vulkánkitörés miatt La Palmán

Fatima Világ 2021. szeptember 23.
Egy magyar családot is kimenekítettek az otthonukból a vulkánkitörés miatt a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, de olyan magyarok is vannak, akik hotelben kerestek menedéket.

A Cumbre Vieja tűzhányó 50 év után vasárnap tört ki újra, földrengések is voltak a területen. Az emberek elkeseredetten menekültek lakásaikból – köztük egy magyar családot is kitelepítettek. “Nem tudunk olyan magyarról, akinek a háza a vulkán áldozatává vált volna, olyat tudunk, akit kitelepítettek, de már ők is visszakerültek a lakóhelyükre” – mondta Hermann-Boér Nóra Henrietta, tiszteletbeli főkonzul a TV2 Tényekben.

Fotó: Europa Press via Getty Images

A vulkánkitörés miatt nagyjából 6 ezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát, nekik egy sportcsarnokban rendeztek be átmeneti szállást. “Tudunk olyan magyarokról is, akik hotelben dolgoznak, maga a hotel, maga a munkahely ajánlotta fel, hogy maradjanak ott, amíg ez a kitelepítés nem ér véget” – tette hozzá a tiszteletbeli főkonzul.

170 házat rombolt le a lávafolyam

A természeti katasztrófában senki sem sérült meg, a láva viszont megállíthatatlanul tör előre, már csaknem 170 házat rombolt le az elmúlt napokban. Kutatók szerint még három-négy hétig biztosan láva borítja a spanyol sziget egyes  részeit, a hatóságok pedig arra kérik az embereket, hogy tartsák távol magukat a lávától, és még véletlenül se legyenek a tengerparton, amikor a vulkanikus kőzet találkozik a vízzel – az így felszabaduló gázok belélegzése ugyanis akár halálos is lehet.

 

Előzmény:

Vasárnap délután kitört a Cumbre Vieja tűzhányó a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén, akkor több mint kétezer embert evakuáltak, ötszázan közülük turisták voltak (azóta persze ez a szám növekedett). El Pasóból, a sziget déli részéről hatalmas robbanást jelentettek, a sziget fölött pedig óriási hamufelhő tornyosult, majd megindult a tengerpart felé lassan hömpölygő lávafolyam.

A kitörés nem érte váratlanul a helyi hatóságokat, mert az elmúlt napokban több ezer szeizmikus rengést jegyeztek fel, a talaj pedig több helyen megemelkedett, arra utalva, hogy láva készül a felszínre törni.

Az RTVE közszolgálati televízió tudósítása szerint a tűzhányónak legalább négy kürtője van, amelyekből hamu, füst és láva tör a felszínre. Más jelentések hatra becsülték a kürtők számát – írja az MTI. A 83 ezer lakosú La Palmán utoljára 1971-ben volt vulkánkitörés. Akkor a Teneguia vulkán három héten át lövellt lávát a magasba.

Keresés az oldalon